A baldachin alatt ülő Szomorú Krisztust és a polgári leányiskolát 1914-től lehetett így megörökíteni, mégis Weinstock Ernő volt az első, akinek eszébe jutott ez a kompozíció. Talán azért, mert a nem szolnoki illetőségű fotósnak és képeslapkereskedőnek valami újat kellett mutatnia a sikerhez.
Szolnok főutcáján valamikor 1907 és 1910 között állította fel masináját az ismeretlen fotós, amivel meglehetősen nagy feltűnést kelthetett, hiszen a megörökített alakok többsége a kamera felé néz. A macskaköves Gorove utcában, amelynek páratlan oldala a szolnoki palotasor.
Szolnok egyik legnagyobb kereszteződésének a helye 1970-1972 között. Már körút a Ságvári, azaz a jelenleg Boldog Sándor István nevét viselő közterület. A kép címéül választott "Ságvári körúti lakások" már bő évtizede lakottak, a 18 emeletesben viszont még akár friss is lehet a festékszag.
Ennek az 1927-ben postára adott szolnoki lapnak nemcsak az az érdekessége, hogy a város háború utáni első "nagy" beruházását mutatja, miközben az anziksz vásárlói a szegényházi kápolna építésére is adakoztak, hanem írója is: Radvánszky József, aki később lelkésze lett az Eötvös téri templomnak.
Egy 1905 és 1910 között készült szolnoki képeslappal üzent Vilma Mariskának. Ez nemcsak azért érdekes, mert az anziksz képes oldalán a Gorove út eleje látható, hanem mert a címzés alapján egyértelmű, hogy Vilma Budapestről küldte Budapestre ezt a szolnoki lapot.
