Az Út és Vasúttervező Vállalat (UVATERV) megrendelésére dolgozó fotósnak e kép elkészítése érdekében be kellett kéredzkednie az 1969-ben kiégett Centrum, korábbi nevén Alföld áruháznak is otthont adó Nerfeld-palota második emeleti, sarki lakásába. Így azt is mondhatjuk, hogy néhány év múlva nemcsak ez a látvány tűnt el, de a fotózás helye is.
Valószínű, hogy Zsoldos Nagy Illés 1967-ben készült grafikája valamilyen közintézmény falát díszíthette a rendszerváltásig, majd a hozzá hasonló realista alkotásokkal együtt kiselejtezték. Rengeteg hasonló kép született a Kádár-korban - Szolnokról is -, és valószínű, többségük azóta meg is semmisült. Ezért vettem meg a Tisza-hídon átrobogó autóbusz rajzát.
Szerintem a háború után Szolnokon élők közül is kevesen tudták, hogy hol lehet a helyi Felszabadulás tér. Aminek emlékét leginkább néhány képeslap őrzi a negyvenes-ötvenes évek fordulójáról. Amikor nem minden pletykát bírt el a papír, mármint a képes levelezőlap írható oldala.
A Gerő Ignác által kiadott szolnoki képeslapot 1917-ben, minden bizonnyal az első világháború miatt a városon átutazó, Monarchiabeli katona adhatta postára. Érdekessége, hogy a mai Damjanich János Múzeum épületének nagyjából egy évszázaddal ezelőtti állapotát és használatát mutatja. A Kossuth tér észak-keleti sarkával együtt.
A hosszúra nyúlt XIX. század utolsó pillanatát örökítette meg ez a festett, szolnoki képeslap, amit aztán már a rövid, ám annál viharosabb XX. század első őrületében küldtek Szolnokról Nagyváradra. Ha valamire, akkor a Tisza-partján álló három templomra, mint az el- és befogadás, a vallási és kulturális sokszínűség jelképére ma is büszkék lehetünk a város múltjából.
