Több mint fél évszázada hobbija a csillagászat, amivel tíz éve már a munkahelyén is foglalkozhat. Nem kutató csillagásznak, inkább kozmológusnak tartja magát, aki a kozmosz összefüggéseit szeretné megérteni és megértetni. Ujlaki Csabával azért másról is beszélgethettünk.
Szolnok 20. százada és így a történelme sem lesz soha megismerhető és megérthető Nagy Zsolt (1941-2024) nélkül. A legjobb értelemben vett újságíró volt, aki fényképezőgéppel írt, miközben bohém és jellegzetes alakja is volt a városnak. Képei miatt addig "él", míg Szolnok létezik. Köszönöm Zsoltbácsi!
El nem tudná képzelni, hogy a színház helyett mást csináljon, pedig, amikor csak kisebb szerepeket kapott, szerzett egy gyógypedagógus és logopédus diplomát. Két kislány anyukájaként játszik, és ha teheti, naponta fut. A Függönyt fel! próbái közben Sárvári Diánával beszélgettünk.
Pertics Villő négy éve gyakornokként érkezett a szolnoki társulathoz, ahová a diploma megszerzése után le is szerződött. Ebben az évadban már láthattuk az Eldorádóban és a New Yorki- komédiában, most pedig Suzzane-t alakítja a Figaro házasságában. Nemcsak Suzanne-ról beszélgettünk.
Amióta a Damjanich János Múzeum művészettörténésze, jelentősen nőtt a publikációi és az általa megnyitott kiállítások száma. Képiró Ágnes szerint ez az itteni nyugodt légkörnek is köszönhető. Beszélgetésünkből kiderült, Kass János grafikus munkássága mellett sok mindennel foglalkozik.