2025.09.9. (kedd)

1xVolt

Utcasoroló (121): Iparunk egyik gerince

Víztorony, vasúti megállóhely és hotel is található ebben a viszonylag hosszú utcánkban, ahol több buszjárat közlekedik, mint Szolnok néhány városrészében. Akik csak a város iparával kerülnek kapcsolatba, előbb keresik fel ezt az utcát, aminek a környéke bő 300 éve lakott, mint Szolnok központját.

Bérautók Szolnokon a harmincas években

Szolnokon legalább öten foglalkoztak bérautó-szolgáltatással a második világháború előtt, és mondjuk, a belváros és az alcsi vasútállomás közötti útért 2 pengőt számítottak fel. Hogy az öt vállalkozó közül ki, milyen márkát használt, csak a legnagyobbnak tűnő Horvát Bérautó Garázsról tudható.

A számolócédula-király

Faragó Sándor a második világháború előtt sok mindennel foglalkozott Szolnokon. Kereskedett képekkel, írószerrel, árult gramofont, szerelt írógépet, volt fotólaborja, bélyegzőgyára, nyomdája, kötészete, sőt könyvkölcsönzője is. Azonban a számolócédulái mutatják leginkább üzleti zsenialitását.

A lassan készülő gyaloghíd

A Zagyva második hídja a torkolattól számolva, amely az M4 elkerülő átadása miatt immár életkora alapján is csak a második helyen áll. Megvalósítása - az ötlettől a teljes átadásig - közel egy évtizeden át húzódott. Bő félév után hamarosan újra használhatjuk Laki Kálmán gyaloghidat.

Évtizedes februárok

Az 1962-es szolnoki Újságíróbál tombolájának főnyereménye egy szovjetunióbeli társasutazás volt. A Ki mit tud? városi döntőjén a Pop együttes bizonyult a legjobbnak 1972-ben. A Hungária 1982 februárjában dupla teltházas koncertet adott az MMIK-ban. Kalandozás régi Szolnok hírekben.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum