Középiskolásoknak meséltem arról, milyen volt Szolnok ifjúkoromban, és rá kellett döbbennem, hogy számomra evidens, helyi kifejezéseket nem értenek. Mert nekik nem mond semmit, vagy nem ugyanazt jelenti például a pártház, a Vörös csillag vagy éppen a Tallinn. Negyedszázados szavakat magyarázok.
"Találjátok ki, mit gyártanak ezek a gépsorok? Minden megfejtő nyer. - Írhatsz rá és vághatod, ide-oda hajthatod!" Valahogy így szólt a nyolcvanas évek egyik reklámja, ami arra akarta rávenni a fiatalokat, hogy tanuljanak papíripari szakmát. Aki Szolnok környékén hitt a reklámnak, az ma már mással foglalkozik.
Az iszonyatosan korán elhunyt Schwajda György személyében azt a nagyszerű embert gyászolom, aki megmutatta nekem, hogy mi a színház, mit jelent a groteszk, és akire mindig úgy fogok emlékezni, mint aki miatt újságíró lettem. Ha valaki még emlékszik arra a "kis koszosra", ami két évtizede a színház helyén állt, akkor az tudja: Szolnok is mennyit köszönhet Schwajda Györgynek.
Ezen a hétvégén nagyszabású programokkal emlékezik Szolnok az eddigi legnagyobb tiszai árvíz tízedik évfordulójára. Meg arra, hogy volt néhány olyan nap, amikor semmi más nem számított csak Szolnok. És a városért össze is lehetett fogni. Lehetne erre sűrűbben emlékezni?
Kezembe akadt ez a 2000 áprilisában, a Tisza és a Zagyva torkolatáról készült fotóm. Akkor valahogy nem tűnt annyira hátborzongatónak a látvány, mint most, 10 évvel később. És eszembe jutnak a saját történeteim azokról a napokról, amikor Szolnok nélkül egyik adón sem lehetett híradó.
