2026.04.30. (csütörtök)

Falu és város

Falu és város

Dátum:

Vágjuk ketté ezt a képet. A bal oldali felét kézbe véve azt gondolhatnánk, a múlt század elején, egy alföldi faluban járunk. Jobb oldalát figyelve viszont akármelyik városban is lehetnénk. Így együtt viszont Szolnokon vagyunk, a mai Gutenberg téren, talán a múlt század első felében.

Vágjuk ketté ezt a képet. A bal oldali felét kézbe véve azt gondolhatnánk, a múlt század elején, egy alföldi faluban járunk. Jobb oldalát figyelve viszont akármelyik városban is lehetnénk. Így együtt viszont Szolnokon vagyunk, a mai Gutenberg téren, talán a múlt század első felében.

A vártemplom előtt, a poros úton még ökrös szekér ballag. Fölötte viszont már ott a villamos és a telefon légvezeték, jellegzetes ácsolt oszlopokon. A templomot ugyanúgy jobbról kerüli a városból kivezető út, mint ma, isten háza mögött viszont mintha egy széles alföldi polgár ház állna még. Nagyjából ott, ahol napjainkban a MÁV kórház előtt a Verseghy út indul. A kép bal oldalán hosszú járda és kerítés. A kerítés mögött pedig akár már a Művésztelep is ott lehet, már amennyiben az a felvétel 1902 után készült.

A képnek ez a fele olyan, mintha egy faluban készült volna. Jellegzetes alakú templom, poros út és szekér. Talán csak a sűrű légvezeték buktatná le azt, aki falusi felvételnek akarná eladni a fotót.

A másik oldal viszont már városias képet mutat. Különösen a felvétel jobb oldalán álló hatalmas kaszárnyával, amely a mai napig ott áll. Igaz, a felső traktusát erősen átépítették, így a laptanya feliratnak a helye sem látható már. Hogy ez a ma bérházként funkcionáló épület milyen laktanya lehetett egykor, nem tudom a feliratból kisilabizálni. Minden bizonnyal vannak a város történetének olyan ismerői, akik meg tudják mondani, hogy mikortól és meddig állomásoztak abban a házban katonák.

A kaszárnyán túli házak többsége legalább hatvan éve eltűnt. Közvetlenül a kaszárnya mellett a Ságvári körúti Sztálin barokk lakóházak testvére áll. A következő földszintes, de méretei alapján jó módra utaló épület sincs már meg. Helyén, nagyjából az egykori vár tiszai kapujához vezető utcácska túl oldalán egy üres tér áll.

A vártemplomot ábrázoló 1913-ban, illetve 1921-ben feladott képeslapokon még nem láthatóak a légvezetékek és a villanyoszlopok. Viszont jóval nagyobb fák állnak a poros utca két oldalán. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy a felvétel az első világháború után készült, de bizonyosan a második előtt. De, hogy pontosan mikor, nem tudom. És Ön?

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.