Szolnok különleges lenyomatai a városban, a városról megjelent kártyanaptárak. A hetvenes-nyolcvanas években készülhetett a legtöbb. Vállalatok, téeszek, politikai szervezetek, sőt olykor a város is adott ki ilyen kis képeket. Szubjektív válogatás következik a saját gyűjteményemből.
Három megszállásunk végére is emlékezhetünk ebben az évben Szolnokon. Miként felidézhetjük az önkormányzatiság átalakulásának két évfordulóját, két nagy árvizünk emlékét, sőt a Szigligeti két meghatározó időszakának kezdete is kerek évfordulóval lenne ünnepelhető. Szolnoki múlt 2020-ban.
A Kárpátok géniusza meghal. Vaclav Havel az új Csehszlovák államfő. Nálunk kitűzik az első szabad választás időpontját. Az MSZMP szolnoki iratai a Párttörténeti Intézethez kerülnek. Aláírják a Szigligeti felújításáról szóló szerződést. Így ért véget a rendszerváltó év Szolnokon.
Van Szolnok központjában néhány, évtizedek óta üresen álló telek. A Pelikán parkoló mellett, az SZTK-nál, az állomás környékén, a Nemzeti mögött, a könyvtár oldalában. Ha az elmúlt évek ingatlanfejlesztési láza és gazdasági pörgése nem ösztönzött ezeken senkit beruházásra, akkor mi fog?
Szolnok belvárosából kerek harminc perc alatt értem el Rákóczifalvát szerda reggel fél hét és hét óra között. Nem volt se baleset, se rendkívüli úthelyzet. A kampánynak vége. Legyünk végre reálisak! A Csáklya utcai híd és a szandai elkerülő a legjobb esetben is 2024 körül lehet kész.