(NYI) Közvitézek, tüzérek, honvédek, sőt még egy árkász is nyugszik a szolnoki új vagy külső református temetőben. A legfiatalabb nem volt 18 éves, a legidősebb pedig ötven, amikor hősi halált halt az első világháborúban. Aminek még mindig, akár ezen a helyen is emlékezhetnénk a centenáriumára.
Negyedszázaddal ezelőtt még dübörögtek Kelet felé azok a vasúti szerelvények, amelyek a kivonuló szovjet csapatokat szállították el Magyarországról. Ezzel Szolnokról is eltűntek az "orosz" katonák, akik a város négy pontján állomásoztak 45 évig, ideiglenesen. Például a Százados úti laktanyában.
NYI: Kétség nem férhet hozzá, hogy közművekre szükség van. Miként azt sem vitathatjuk, hogy a közszolgáltatások működtetéséhez különböző kapcsolók, mérők és irányító egységek kellenek. Abban viszont bizonytalan vagyok, hogy mindhez külön láda kell egymástól méterekre.
NYI: A szolnoki lábasházak nem középkori eredetűek és talán nem is annyira szépek, mint a hasonló néven emlegetett soproni vagy kolozsvári épületek. Azonban különlegesek. Részben az építészeti megoldások, részben a gyaníthatóan azonos "szülőhelyük" és a megcsúfolásuk okán is.
NYI: A legendás Sarudi butik is egy pincében volt a néhai Ságvári körúton, amíg a mai bank miatt el nem takarították. Az is egy olyan régi "vágású" épületben volt, ami elképzelhetetlen lett volna pince nélkül. Kocsmák, boltok, műhelyek, szerkesztőségek, nyelviskolák működtek az alagsorokban.
