A pulttól az utcára kígyózós sorokat elnézve, minden héten lehetne írni a Zagyva cukrászdáról, sokak számára a családi ebédek és ünnepek megkerülhetetlen pontjáról. Ahol nem ülnek a babérokon: hajtanak, gondolkodnak. És micsoda aprósütemény-sorozatot alkottak már megint?
Működött már itt gyógyszertár, könyvesbolt, fagyizó, számítástechnikai szaküzlet, telefonos cég. Mivel azonban maga az épület legalább százhúsz éves, biztos, nem teljes a felsorolás. A Lipóti pékség asztalától az őszi várost nézve csak remélem, hogy egy darabig nem kap új funkciót a hely.
Emlékeznek a Kelly hősei című film jeleneteire, amikben Csodabogár fülig érő szájjal jelenti ki a Clint Eastwood alakította főszereplő legvadabb ötleti kapcsán, hogy ennyi pozitív energia mellett ő benne van, nem lehet baj? Ilyesmi érzésem van a Baross utcára is kitelepült Bár-Ka láttán.
Megdöbbentő számomra, hogy alig egy éve írtam erről a helyről. Mármint a szolnoki Hősök tere sarkán lévő üzlethelyiségről, ahol akkoriban nyílt meg a Bonjour kávézó. Ma már a Piknikség működik ott. Aminek legalább annyira szurkolok, mert maga a hely és Szolnok is megérdemelné a sikert.
Aki januárban nyit új kávézót, az vagy amatőr, vagy bátor, avagy nagyon biztos a dolgában. Aki a Kossuth tér közelében, a Városháza tövében, egy ilyen célra soha nem használt helyen teszi mindezt, arról akkor is érdemes beszélni, ha fenntartásaink vannak. Mert hátha három a magyar igazság.