Az elmúlt években komoly elismeréseket bezsebelő, immár felnőtt korba lépő Szolnoki Gulyásfesztiválon közel kétszáz helyen készül majd az egyik legmagyarabb étel. Emellett természetesen zenés és családi programok, illetve válogatott kézművesek is várják a vendégeket a Tiszaligetben.
Ezen a hétvégén a város két pontján ad koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, ahol már nemcsak a szeptember végén induló évadra készülnek, de a következő, több helyszínt érintő Parti-túra tervét is szövögetik. Patkós Imrével, a zenekar szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Zenétől lesz hangos hétfőtől a Tiszaligeti Turisztikai Központ, ahol 23. alkalommal rendezi meg a Hangszeresek Országos Szövetsége a Gitármánia tábort. A több mint 350 hallgatót, közel 100 előadót megmozgató eseményről az ötletgazdával és főszervezővel, Andrásik Removal beszélgettünk.
Két nap alatt 23 zenekar lép a Hild téren színpadra ezen a hétvégén, a hetedik Akikért a zene szól programban. Az egykori szolnoki kötődésű zenészekre emlékező eseményről, annak újdonságairól László Béla főszervezővel beszélgettünk.
Az idén 114 éves Szolnoki Művésztelep ezúttal is az ARTjáró fesztivállal, a város legnagyobb házibulijával ünnepli születésnapját, ezúttal július 1-jén és 2-án. A stabil programokról és az idei különlegességekről Verebes György főszervezővel, Művésztelep művészeti vezetőjével beszélgettünk.