Az angolok bizalma szinte letörhetetlen. Segítőkészségük határtalan. Furcsaságaik pedig olykor elképesztőek. Van, amit érdemes lenne eltanulni tőlük, és bizony van, amit jobb lenne elkerülni.
Angliában jártam, sok mindent láttam, és nem állhattam meg, hogy ne jegyezzem fel, mi tetszett, mi az, ami ott működik, nálunk meg nem. Tanulni épp úgy nem szégyen, mint büszkének lenni arra, amiben jobbak vagyunk. A közlekedés után jöjjenek az angol parkok.
Az a betegségem, hogy külföldön járva mindig azt nézem, hogy ott mi működik, ami nálunk nem. És vajon miért? Azt hiszem, ez nem kisebbrendűségi komplexus, hanem az örök optimizmus: ha már olyan büszkék vagyunk az eszünkre, néha használhatjuk is. Angliai jegyzetek.
Csalódottan álltam Strasbourg külvárosában, egy tisztviselő negyed apró utcácskájában, az egyforma rózsaszín, repkénnyel befuttatott házak között. A bejáratok az utcáról nyíltak, a szűk udvarokban kocsi beállók, hátrébb egy kis zöld. A kertek mögött pedig egy hatalmas monstrum, az Európai Parlament épülete.
Az ország egyik legjobb szerkesztője egyszer azt mondta: soha ne írj arról, ami lesz, mert nem biztos, hogy az úgy is lesz. Sokszor jutnak eszembe szavai Szolnokon. Néhány beruházásról már annyiszor leírták, hogy milyen jó lesz. Aztán még mindig semmi.
