A Victor Hugo méltóságteljesen érkezett Püspöki felől a Tiszán. Feltűnése épp oly meglepő volt, mint hajókürtjének hangja, amivel Szolnokot köszöntötte. A francia zászló alatt hajózó víziszálloda csak pár percet töltött a szolnoki vizeken, és talán néhány utasának feltűnt a parton a három templom tornya. Talán!
Néha az az érzésem, mintha egész Szolnok egy nagy autósiskolaváros lenne, minden utcában, minden bonyolultabb kereszteződésben legalább egy tanulóvezetővel. A reggeli csúcsban, napközben és persze délután is, amikor van a város életében egy kritikus óra. Nem dohogok, csak mesélek. Egy csúcsforgalmas, tavaszi délutánról?
Két autó karambolozott az Ady Endre és a Pólya Tibor utcák kereszteződésében, a Tabán sarkánál, vasárnap reggel. Egy héttel korábban, ugyanezen a helyen, szintén két autó alakította át egymás karosszériáját. A történetekben közös, hogy a közlekedési jelzőlámpa egyik napon sem működött.
A hiba bennem van. Nem kellett volna elfelejteni parkolójegyet venni az egykori pártház mellett. És nem kellett volna a büntetésként kiváltott napijegyet, munkanapon, negyed négykor megpróbálni bemutatni a szolgáltató ügyfélszolgálatán. Mert akkor most nem bosszankodnék.
Tamás tegnap hívott, hogy menjünk Tisza-tavat kerülni. Most kihagyom, egyelőre Szolnokon készülök a közös túrára. Szolnokon ugyanis lehet bringázni. És ez a kijelentés csak annak érthetetlen, aki nem járt még néhány kisebb városunkban. Két kedvenc köröm van: a "két híd" illetve a "belváros".
