Miként a piac, a temető és a kupleráj, úgy a posta is sokat elárul egy országról és egy városról. Még akkor is, ha a hiányuk miatt esetleg észrevehetetlenek. És még egy igazság, amit úgy tűnik, nem akarunk megtanulni: az állam a legrosszabb gazda. A Magyar Posta mellett elment a világ.
A több mint egy hónapja tüntető szolnoki pedagógusokkal Szolnok város képviselőtestülete ugyanennyi ideje nem tud mit kezdeni. Pedig a 18 képviselőnek az egész várost kellene képviselnie, mert az oktatás ügye minden szolnokit érint. Avagy a Kossuth téren Szolnok már nem számít.
A kérdés Szolnok város jelenlegi képviselőtestületére vonatkozik, de feltehetnénk akár úgyis: ki, kivel van? Netán volt vagy lesz. Hároméves a mostani testület, de születésnapi tortával csak a kormánypárti képviselőknek van okuk ünnepelni. Profi módon írták át a választói akaratot.
Elképzelem, ahogy 1956 októberében a rendszerrel elégedett vagy abból élő ötvenes, nagyon okos férfiak értetlenkedve nézik a lázongó fiatalokat, és nem értik, mi a bajuk az elvtársak által fenntartott, legtökéletesebb rendszerrel. Idén már másodjára érzem, hogy október 23-a (is) elveszett.
Legelőször a hazai politika öndagasztó mocsarából kell kiszabadítani a magyar oktatást. Hangozzék ma bármennyire is naivan, az acsarkodó szekértáborokat hátrahagyva kell újragondolni az egész rendszert. Ez nem a pénzről szól, nem a máról, és főleg nem csak a tanárokról és az iskolákról.
