Biztos, van racionális magyarázat, ami majd megjelenik a közösségi oldalakon egy kisfilmben, ám Szolnokot járó, nem beavatottként nehezen értem, hogy kilenc hónappal az átadása után, egy soha nem használt épületnél mi indokolhatja az újabb építkezést. Átok ül a gáztartály helyén?
A szolnoki állomás évtizede ígérgetett felújítása ebben a parlamenti ciklusban már nem fog megvalósulni. És könnyen előfordulhat az is, hogy a magyar vasútfejlesztésre a következő 20 évben szánt 2000 milliárd felhasználásának tervezése közben Szolnok nélkül döntenek Szolnokról.
A hatalom magát lőné lábon, ha korlátozná a közösségi oldalakat. Az azokon halmozódó okosság, frusztráltság és feszültség ugyanis azonnal kiszabadulna a négy fal vagy éppen a kezek közül, és esetleg sokan rájönnének: azzal még semmit nem tettek, hogy a véleményüket kiposztolták.
Kandó Kálmán emléktáblája. Várkonyi István róla elnevezett téren lévő táblája. Andrássy Kurta János Táncolók című domborműve az egykori művelődési házon. A piaccal szembeni házak domborművei. És a legújabb, egy brigád emlékezete, ami eltűnt Szolnokról, felújításra hivatkozva.
Nem az a legnagyobb baj, hogy a magyar kultúra napját sem lehet közönség előtt ünnepelni, hanem hogy a magyar kultúra a jövőjét veszélyeztető kihívásokkal néz szembe. Ha egyszer ki is nyithatnak a kulturális intézmények, kérdés, hogyan és milyen közönség tér vissza beléjük.
