Tulajdonképpen nem történt semmi. Az élet nem állt meg, a gyárak termelnek és a vírus is tombol. Csupán eltűnt öt darab köztéri dombormű Szolnokról. Ma még néhányan emlékeznek rájuk. Holnapra az emlékük is ködbe vész. Miként a rendőrség sikertelen nyomozása is. Túllépünk mindenen.
Azon szerencsések közé tartozom, aki a nappalijából élvezhette a Vígszínház idén 30 éves A padlás című musicaljének 999. előadását. Fizettem érte, online nézhettem, kiváló minőségű volt. A végén, amikor taps nélkül hajoltak meg a színészek, mégis elszorult a szívem. Ez a jövő?
A napokban jelentették be, hogy a város tulajdonba kapná az államtól a Magyar Rádió egykori helyi stúdióját. A buszpályaudvar mögötti telken pedig parkolóházat épülne. Ezzel nemcsak az épített örökség újabb pusztítása, de egy pillanatnyi érdektől vezérelt fejlesztés is fenyegeti a várost.
Esett a hó? Nem, csak házat szigeteltek a közelben. A lehullott darabkák pedig még azután is velünk maradnak, hogy az építők elvonultak. Miként a felszerelt hungarocell is, amit majd pár évtized múlva az unokáink fognak lefejteni a falakról. És akkor újra, bármikor hullhat a "hó".
Hallgatni, ahogy két részeg veri egymást Szolnok belvárosában, miközben verbálisan olyan nemi aktusokat helyeznek kilátásba egymáson, amihez bármelyik televízióban kevés lenne a 18-as karika. A rendőrök legfontosabb kérdése, hogy az ellopottnak vélt pénztárcában a TB-kártya benne volt-e.
