Azt kívánom, hogy ez legyen az utolsó, a koronavírus miatt született blogbejegyzésem. Még akkor is így legyen, ha ez most ismét arról fog szólni, hogy mennyire félvállról veszik egyesek a megelőzést. Pedig az mindig könnyebb és olcsóbb, mint a mentés. De hát a minták sem segítenek.
Egészen hihetetlennek tűnik, hogy lehet Szolnokon egy olyan míves, kovácsoltvas dísztető, ami lassan 125 éve a helyén van. Látott már aranykort, kommünt, fehérterrort, különböző megszállókat, szocializmust és kapitalizmust, azaz rendszerek jöttek-mentek, de ez maradt a Szapáry (Ságvári) utcán.
Volt hat kedves dombormű a Boldog Sándor István - korábban Ságvári - körút "Sztálin barokk" házainak a bejáratainál. A piaccal szemben, a 6-16. számú lépcsőházak ajtói fölött. Már csak egy van. A természet károsításán felháborodunk, az örökségünk pusztításán túllépünk?
Mi minden legyen nálunk, mielőtt elindulunk otthonról? Fordultak már vissza szájmaszkért? Olvasási, szövegértési vagy számolási problémák lehetnek? Avagy csak bátrak vagyunk és majd ezt is megoldjuk okosban? Miért kell családilag bevásárolni? A lakásfogságból olykor kimozdulás gondolatai.
Nem a legjobb hozzászólásról lesz szó. Hanem a bosszantó hozzászólásokról. Olyanokról, amelyeket úgy fűznek egy képhez vagy cikket indító leadhez, hogy az írást nem olvassák el. Sokszor eszembe jut a modern mondás: a Facebook előtt is buta voltál, de akkor legalább csak a családod tudta.
