Nem szeretnék vészmadár lenni, de az elmúlt években láttam már Szolnokon épület felújítás kapcsán műalkotást eltűnni. Igaz, sirattam olyan emléktáblát is, amiről aztán kiderült, gondos kezek őrzik a renoválás idején. Hogy mi lesz a Kandó-emléktábla sorsa, hamarosan kiderül.
A csok kapcsán beszélni kellene azokról az esetleges következményekről, amelyeket csak helyben lehet kezelni. A felpörgő lakásépítésnek ugyanis áldozatul eshetnek pótolhatatlan régi házak, helyükre jellegtelen épületek kerülhetnek, és a belvárosi közművek is összeomolhatnak.
A Tisza talán megvan Szolnok nélkül, de Szolnok a folyó nélkül... Negyvenévnyi emlékek közt nem találok ilyen alacsony vízállást. Alig másfél évszázados térképeken még holtágak nélkül kanyarog a folyó. Évente a katasztrófára emlékezünk. De mit gondolunk a Tiszáról és a közös jövőnkről
A vasárnapi időközi önkormányzati választás eredményétől függetlenül Szolnok egy részét a voksolás nyertesének tekinthetjük. Amiből választópolgárként az a következtetés is levonható, hogy nem járnánk rosszul, ha sűrűbben cserélődnének a képviselőink.
A háromgyerekes, negyvenéves tanárnak levelet hozott a postás. Két hét múlva már több vagonnyi férfival zakatolt Kelet felé. Egy részük névtelen sírokban végezte, mások évekig gyötrődtek hadifogolyként, és csak a szerencsések tértek haza. Talán kimondható: mind áldozatok voltak.
