Mert nekem semmi se jó. De sajnos nem tudom elképzelni a járási hivatal dolgozóit, amint a volt főiskola tornatermében sportolnak, a nagyelőadóban értekeznek, az udvaron meg önfeledten futkároznak. Próbálom rávenni magam, hogy legalább az épület megmenekülésének örüljek.
Igényes ruhaüzlet Szolnokon. Nézelődünk, válogatunk. "Segíthetek?" Kérdezi az eladó. Amiből még nem derül ki, hogy nektek vagy önöknek. Aztán a távozásnál ez is eldől. "Sziasztok". Visszanézek, kattognak agyam kerekei. Honnan ismerjük egymást? Ja, sehonnan. Csak menő a tegezés.
Aki látott már a szolnoki állomás aluljáróban, a lépcső alján kétségbeesett idős embert, vagy mozgásában korlátozottat, majd végignézte a felkapaszkodás küzdelmét, annak talán eszébe jut, mennyire más a világ gyalog vagy tömegközlekedve, mint Volgából, Octaviából vagy Passatból.
A vízzel sok mindent lehet csinálni, de parancsolni neki és a természet törvényeit átírni, azt nem. Kár, hogy ezt akkor se látjuk be, amikor a kertvárosias részeken a betemetett vizesárkon, meg azon, a viacoloron állva bosszankodunk a víz miatt. Hogy a hatóságok minek vannak? Feszegessük!
Amikor egy rendszám nélküli quad vagy egy ugyancsak hatósági jelölés nélküli nagymotornyi moped terpeszkedik egy egész autónyi parkolóhelyen, akkor azért elgondolkodik az ember, hogy miért is kivételek ezek a járművek. Kíváncsi vagyok, hogy az újabb nekibuzdulásnak lesz-e eredménye.
