Ha nincs ez az Unió kontra akácfa mizéria, soha nem kezdem el figyelmi a szolnoki akácfákat. Pedig tényleg milyen sok akácos utunk van. Már csak ezért is bosszantana, ha valaki kitalálná, hogy vágjuk ki az összes akácfát. Nem szép, nem is régóta magyar, de több okból szeretem.
Érdekes kis kiadvány akadt a kezembe Szolnokról. A lassan négy évtizeddel ezelőtt megjelent könyvecske több olyan emléktáblát és műalkotás említ, amelyekről vagy soha nem hallottam, vagy már nem láthattam. Ezek felkutatásához kérnék segítséget ebben a rendhagyó blogban.
Biztos vagyok benne, hogy amint népcsoportoknál sem lehet egy-egy személy tettei alapján általánosítani, úgy néhány motoros szellemi képességei alapján sem szabad a két keréken közlekedőket egy kalap alá venni. Pedig az utóbbi napok tapasztalatai alapján nagy a kísértés.
Tessék nekem ígérni és megmutatni, hogy eddig mit tetszettek csinálni! Nem a választások előtt néhány héttel, hanem az addig hátralévő öt-hat hónapban. Mert felelősséggel akarom eldönteni, hogy kire, kikre bízzam a város irányítását.
Amikor a nemzeti ünnepek alkalmából kitüntetéseket adnak át, először mindig úgy nézem át a listákat, hogy vannak-e rajta ismerőseim. Aztán meg úgy, vannak-e az idei kitüntetettek között szolnokiak. Mert így kézzelfoghatóbbak az elismerések és örülni is könnyebb.
