Alapvetően nem az ősi mesterséggel van bajom. Akinek erre van igénye, hát használja. Tetováló szalonba se jár mindenki, mégsem csukatjuk be őket. Azt viszont nehezen viselem, ha Pest felől érkezve, Szolnok határában magyarázkodnom kell a félpucér lányok miatt.
Tisztába vagyok azzal, hogy a blogSzolnok nem egy országos jelentőségű médium. Mert leginkább csak a Szolnokon fontos témákról ír. De mit tegyek, ha a nekünk fontos MÁV strandról a fővárosban székelő MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságtól lehet informálódni. Pontosabban nem lehet.
Nem is szolnokiak játszanak az Olajban. Ezerszer jobb csapatok vannak nála. Kosarazni se tudnak. Véletlenül találtak bele a kosárba. Kész röhej, hogy már megint ők lettek a bajnokok. Szentségtörés? Pedig úgy tűnik, velünk történhet bármi jó, csak ekézni tudjuk magunkat.
Szolnok belvárosában, hétköznap délben leütni és kirabolni egy idős hölgyet, nem egyszerű rablás, hanem beleröhögés mindazoknak a képébe, akik normálisan próbálnak élni. Ez nem bűncselekmény, hanem annak a jele, hogy több sebből vérzik ez a beteg társadalom.
Szép lassan ismét kezdünk szembesülni azzal, hogy választott képviselőink, és a nekik köszönhetően regnáló hivatalnokaink vagy nem tudnak olvasni, vagy nem olvassák, ami eléjük kerül. Ami miatt persze mi járunk jól, és a többség ismét a rendőröket fogja szeretni.
