Sz-nek egy pofon

Sz-nek egy pofon

Dátum:

Emlékeznek még a megyei rendőrség nagy médiavisszhangot kiváltott húsvét előtti akciójára, amikor drónnal fülelték le a Bercsényi és a József Attila út kereszteződésében a stoptáblát figyelmen kívül hagyó szolnoki sofőröket? Ma már nincs meg a stoptábla. Így még gázosabb az akció.

Ismerik a mondást miszerint az amerikai állva gondolkodik, az angol ülve, a magyar meg utána. Ezt nyugodtan kiegészíthetjük azzal, hogy a magyar, vagy legalábbis a Szolnokon székelő Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság illetékesei meg a büntetések kiszabása után. Amitől felerősödhet bennünk a gyanú, hogy a „szolgálunk és védünk” szlogent eddig rosszul olvastuk, mert igazából a „szívatunk és (pénzt) kérünk” van odaírva. Az biztos, hogy ennyire arcpirító módon még nem csinált hülyét magából a rendőrségünk, de azt is mondhatnánk, ilyen parádésan még nem ment házhoz a l.. (bocsánat) a pofonért a testület. Szívesen meghallgatnám a magyarázatot, a bocsánatkérésről nem is beszélve.

Csak azoknak, akik nem ismerik a történetet.

A hazai rendőrség egyik legjobb közlekedésbiztonsági sorozata a police.hu oldal által rendszeresen közzétett „pofátlanítás”. Ezekben a kisfilmekben a rend valóban éber és a többségért dolgozó őrei például buszsávot használó, piros lámpát és zebrát semmibe vevő autósokat fülelnek le, miközben a beépített kameráikkal rögzítik is az eseteket, majd a hülyéket és a szabálytalankodókat csendben vagy az autóikban bosszankodva eltűrő többség örömére meg is osztják az „akciókat”. Imádom ezeket a filmeket. Nem tudom, hogy központilag készülnek vagy a fővárosi és megyei kapitányságok saját hatáskörben készítik-e az epizódokat, mindenesetre úgy tűnik, húsvét előtt a megyei rendőreink is beszálltak a sorozatba. (Avagy vettek egy drónt és bizonyítani kellett a hasznosságát.) Április 11-én elkezdték drónról filmezni a Bercsényi és a József Attila út kereszteződéséhez érkező autósokat, és akik a Bercsényiről jobbra fordulva nem álltak meg a stoptáblánál, azokat a tűzoltóság előtt már büntették is. Majd közzétették, hogy az akció 1 órája alatt 11 szolnokit bírságoltak meg.

Az akkori felvetéseimet nem ismételném meg, akiket érdekel, elolvashatják az április 20-ai Megosztó akció című írásomban (http://www.blogszolnok.hu/naplom_megoszto_akcio).

Csupán folytatnám a történetet, pontosabban a történések rögzítését. Merthogy alig egy hónappal a parádés akció után azon az ominózus helyen már nemhogy stoptábla nincs, de az aszfalton is átírták a feliratot. Azaz egy szűk hónap alatt valakinek vagy valakiknek leesett a tantusz, hogy azon a helyen indokolatlan a stoptábla. (Abba most ne menjünk bele, hogy sem a stoptábla, sem az elsőbbségadás-tábla nem látható jól az autókereskedés reklámeszközétől.) Magyarul valaki vagy valakik hülyét csináltak a drónjára büszke rendőrségből. Mondjuk, teljes joggal, és szerintem a lakosság jelentős részének a megelégedésére, úgyhogy nem is értem, miért nem volt ott még képviselői sajtótájékoztató. Bár rendőrt nehéz lett volna odaállítani, hiszen megkerülhetetlen lett volna a kérdés, hogy a táblacsere miért nem április 11-e előtt jutott valakinek az eszébe. Miért kellett a sz-nak egy ilyen látványos pofont adni? Fröccsen ám az mindenkire! Pedig csak előbb kellene gondolkodni, aztán nagyarcúan akciózni. Ez lenne az igazi és a polgárokkal szembeni alázatos szolgálat és védelem.

Erőt, egészséget! Pihenj! Folytasd tovább!

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hol fogunk parkolni?

Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?

Ne pezsgőzzünk, dolgozzunk!

A szolnoki vasútállomás felújításáról szóló hírek után sokan mintha pezsgőt bontottak volna. Talán nem vették észre, hogy még nincs ok az ünneplésre. De lobbizni és dolgozni kellene!

Nem történt semmi sem

Talán túlzás az elmúló nyarat ilyen idézettel jellemezni, miként azt tippelni, hogy gyorsan elfelejtjük. Szolnokon nemhogy egy rendszerváltásnál, de kormányváltásnál is kevesebb történt.

Szolnoki elszámoltatás (1.)

NYÁRI ISMÉTLÉS: Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?