Szolnok előző, bukott polgármestere még mindig kampányüzemmódban zakatol, és hol arról posztol a közösségi oldalán, hogy az új kormány milyen jó állapotban veszi át az országot – ha látják, kérdezzék meg tőle, közkórházban mikor járt utoljára –, hol meg arról, hogy az ukránok lebuktak, mert megnyitják a Barátság-kőolajvezetéket – szóljanak a bácsinak, hogy ezt a pártelnöke jelentette be. Az el sem indított, tehát csak ezért nem óriásit tanyázó ex-képviselőnő is még mindig úgy posztol, mintha ezentúl örökre április 11-e lenne, hogy a szolnoki képviselőtestület túlmozgásos tagjairól ne is beszéljünk, akik bibliai idézetekkel magyarázkodnak – pedig „Isten nevét szádra hiába ne vedd!”. Mondhatnánk, hogy nem kell már ezekkel foglalkozni, mert mindez a múló korral jár. Ám a magam részéről inkább azt gondolnám, hogy a Szolnokon önmegsemmisítő módon teljesítő ex-kormánypárt helyi nobilitásai abban reménykednek, ha nem is lesz felvétel a Tiszába, de legalább megúszhatják, hogy felelősséget kelljen vállalniuk a mögöttünk hagyott évekért.

Márpedig nagyon nagy baj lenne, ha csak a pesti megmondóembereket, propagandistákat, hazugságokkal kampányoló megtérőket venné szájára a közvélemény, ha csak a fővárosi vagy az onnan is látható sumákolásokat, lenyúlásokat, elszámolhatatlan ügyeket vizsgálnák. Szerintem a szolnokiak maguknak is tartoznak annyival, hogy mondjuk, megkérdezik a gyerekeket üzemszerűen háborúval ijesztgető, egyszerre képviselő és tanárokat, iskolaigazgatókat, miként is számolnak el mindezzel. Hagynánk teljesen hülyének nézni magunkat, ha simán átlapoznánk olyan történtek felett, mint a bíróság által is kimondott hazugság képviselőtestületi határozattá konvertálása, aminek előterjesztői és megszavazói is voltak. Ne gondoljuk már, hogy az uszítás csak a pesti szerkesztőségekben zajlott, nálunk a pártatlan, objektív tájékoztatás dívott mondjuk, az adónkból fenntartott helyi tévében, a közpénzzel kitömött egyetlen helyi újságban! Mikor beszélünk végre azokról az esetekről, amikor a véleményét vállaló újságírónak hirtelen nem lett munkája, és Canossát kellett járnia a helyi szürke eminenciásnál? Mikor adnak számot a nertársak olyan mutatványokról, amikor az árulónak bélyegzett – azaz a velük egyet nem értőnek – a feleségét is leparancsolták a színpadról?

Tudom, hogy a választás éjszakáján a megbékélésre szólítottak fel, a nemzet egyesítésére, de erről nekem Pelikán és Csetneki beszélgetése jut eszembe A tanúban: „érdekes, engem erről meg sem kérdeztek”. Látom, olvasom, hogy a bukott kormánypárt mindenféle embereiben hirtelen felbuzog az igazságvágy, a demokrata érzület, kikérik maguknak, hogy őket bárki, bármiért számon kérje, ki nem mondott javaslatuk, hogy a legjobb lenne új lapot nyitni, és mindent elfelejteni, ami április 12-e előtt történt.

Nem! Nem lehet és nem szabad. Akiben ez egyetlen pillanatra is felmerül, az hunyja be a szemét, képzelje el, hogy április 12-én ötödször is narancsos kétharmad van, és akkor miként viselkednek a hirtelen megvilágosultak, a vereséget lenyelni nem tudók! Félreértés ne essék: nem a fogat fogért elvet szeretném érvényesíteni, de Szolnokon is úgy szeretnénk tiszta lapot nyitni – minél előbb –, hogy előtte azt a rengeteg mocskot kiöntjük, a mocskot kéjjel és dagadó mellekkel és zsebbel kavarókat megnevezzük, tetteiket kibeszéljük, felírjuk, de nem elsumákoljuk!

Tulajdonképpen tényleg érdektelen, hogy a bukott ex-polgármesterünk, a már tényleg nem miniszteribiztosunk miket posztol. Talán a családja majd leállítja. Vagy a pártjában lesznek végre olyanok, akik felfogják, hogy ennek az elszabadult hajóágyúnak mekkora része volt a brutális szolnoki vereségben. A magam részéről azonban azt tényleg nem szeretném, hogy ő és a hozzá hasonló haszonélvezők és elkövetők a következő években is kútmérgezőként járjanak köztünk, aztán majd néhány év múlva olyan vicces filmek készüljenek róluk, mint a Kincs, ami nincs Kamasukával és az ő Anulujával. Merthát az elmúlt 16 év egyáltalán nem vicces, a helyi főszereplői pedig se ma, se holnap nem változhatnak át gyagyás, szerethető öregurakká, akik addig is élik napfényes, vidám életüket bármilyen képletes Mama oldalán, a maguk lopta kellemes szigeten.

A mai Nagy Feró számomra nem az a Feró, aki a Nagyvárosi farkast énekelte, de van egy friss mondata, amit érdemes lenne a helyi narancsföldeken ízlelgetni: „nekünk lefőtt a kávé”. Mindenki, a helyi volt kormánypárti erők is sokkal jobban járnának, ha végre szabadulnának ettől a sok zacctól, és valami új recept szerint, új helyen, új személyzettel olyasmit kínálnának, amit akár a most ellenük szavazók is meggondolásra érdemesnek tartanának. Mert a megbékélés, a „Szolnokegyesítés” ezt követően jönne el.