2025.12.7. (vasárnap)

bSZ2011: Mentünk az infókért

bSZ2011: Mentünk az infókért

Dátum:

Honnan tudtuk bő negyedszázaddal ezelőtt, hogy mi megy a szolnoki mozikban, mit játszanak a Szigligetiben, vagy éppen miért érdemes elmenni valamelyik művházba? Az internet előtti világban nem mindig segítettek az újságok sem. Menni kellett az információkért.

A nyolcvanas évek közepén csak azért szálltam le az 1-es ABC előtt a 8-as buszról, hogy elballagjak az akkori Vörös Csillag Mozihoz, és a kívül elhelyezett vitrinekben megnézzem a heti műsort. Akinek akkoriban hasonlóan kellett információhoz jutnia, az velem együtt emlékszik, hogy a moziműsorok mellett remek, feliratozott fotókat is kitettek az aktuális filmekről ezekbe a kirakatokba. Azok a szerencsések, akiknek az ismerőse mozis volt, olykor meg tudták szerezni ezeket a kincset érő fotókat. Ez főleg akkor sikerült az irigyelteknek, ha több fotó érkezett Szolnokra mondjuk a Kék villám vagy a Szerelem első vérig című filmekről. Márpedig a városban nemcsak a Vörös Csillagnál volt ilyen képes vitrin.

Ha valaki ma az Ady és a Ságvári kereszteződésénél megáll, és a piaccal szembeni Sztálin-barokk házat jobban szemügyre veszi, akkor az egyik ilyen vitrin romjait még láthatja. A sztenderd méretű standfotók kerete is látszik még azon az évek óta elfeledett reklámhelyen. Emlékeim szerint, ugyanilyen üveges faliszekrény volt a Vörös Csillag, a Tisza és a Tallinn előtt is, de talán a Mária utcai Moziüzemi Vállalat falán is, sőt a Szakszervezeti Művelődési Házon és a repülőtéri Kilián György Helyőrségi Klub bejárata mellett is.

Hasonló célt szolgáltak a saját lábakon álló, kisebb-nagyobb, de mindig üvegezett, kulccsal zárható hirdetőtáblák a város forgalmasabb helyein is. Néhány évvel ezelőtt, az egykori Damjanich Uszoda bejáratánál is állt még egy ilyen, aminél leginkább a vízi sport híreiről lehetett tájékozódni. Magányos „ikertestvére” a mai napig ott árválkodik az egykori Mátyás Király úti sporttelep hűlt helye mellett, a Levente és a Mátyás Király út kereszteződésében. Az ajtaján az üveg betörve, viszont a felirata még büszkén hirdeti, hogy „Megyei Sportiroda képes híradója”.

Ezeknél jóval nagyobb méretű információs táblákra emlékszem a Kossuth téren.

A tér Magyar utcai torkolatánál, az egykori zebrával szemben állt egy ilyen, kirakatnyi méretű tábla, aminek üvegajtaja felfelé nyílt, így kvázi alulról kellett bebújni a plakátok és képek kihelyezőjének. Nem vagyok benne biztos, de úgy rémlik, a nálam jóval magasabb táblát az utolsó években már egy ingatlanügynökség használta. És arra se mernék megesküdni, hogy hasonló állt a színház jegypénztára előtt, mert lehet, hogy csak az emlékezetem csal meg. Mindenesetre, aki hasonlót szeretne még látni, annak a vasútállomás melletti MÁV Csomóponti Művelődési Házhoz kell elzarándokolnia, ahol a mai napig betölti egy ilyen az eredeti funkcióját.

Amikor még nem csörgött mindenki zsebében telefon, nem ért oda szinte mindenki asztalára a világháló, akkor bizony nem jött helybe az információ. Sokszor már maga az egy külön program volt, hogy a hétvége előtt körbejártuk a várost, hol mi lesz, mire érdemes menni. De akkoriban ez is belefért az időnkbe, mert az ismerősök csak akkor zaklattak, ha tényleg összefutottunk.

A CIKK ELŐSZÖR 2011. SZEPTEMBER 23-ÁN JELENT MEG A BLOGSZOLNOKON.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.