Sok kérdést kell megoldani

Elsőre egészen egyértelműnek tűnik, hogy a Bauer István gyűjteményében található fotó Szolnokon készült, hiszen jobb oldalán az 1973 decemberében felrobbantott Madas-ház látszik, amelynek földszintjén egészen addig a legendás 33-as ruházati bolt működött. Nyilvánvaló, hogy a fotó előterében, az úton keresztbe átkelő emberek a Csarnok utca felé tartanak, amely akkor még a meglévő két üzletsorhoz vezetett, nagyjából a mai Hild tér helyére. A Madas-házzal szomszédos, földszintes épületek is stimmelnek, Szolnok főutcáján ezekben a húszas évektől kezdődően, fél évszázadon keresztül különböző boltok működtek. Sőt, a tornyos épület is azonosítható a Jászkürt utca torkolatában, nagyjából ott, ahol ma a Pelikán parkolóhoz lehet bekanyarodni. Nem is ezek miatt merültek fel bennem kétségek.

Az első, ami furcsának tűnt, az a fotón látható három autó. Mind három (?) a vasútállomás irányába halad, igaz, egy olyan úttesten, amely a fotó szerint abba az irányba egy sávos. Miközben más, korabeli szolnoki fotókon a Beloiannisz utca páratlan oldala előtt, ezen a helyen két sáv futott. Az is apróságnak tűnhetne, hogy a fotóshoz közelebb lévő két kisbusz márkája beazonosíthatatlan. Ilyen formájú járműveket a szocialista országokban biztosan nem gyártottak. Persze lehet, hogy valami nyugat-európai turistacsoport, küldöttség, netán cirkuszi társaság járt akkor éppen Szolnokon. Ám az mégiscsak furcsa, hogy a kisbuszok bal oldalán normális a kerékkiosztás, a járda felé eső oldalukon, az alváz alatt benézve viszont nem kettő, hanem háromtengelyesnek tűnnek, ráadásul az utolsónak a középső tengelyén dupla abroncs van. A legtávolabbi autó, pedig mint valami UFO úgy néz ki, nem lehet eldönteni, hogy jön vagy megy, és melyik sávot foglalja el, már ha nem repül.

Jobban megnézve a fotónak a bal oldalát, és összehasonlítva más korabeli – tehát mondjuk a hatvanas években készült képekkel –, még furább kezd lenni a dolog. A fotón, az autók mögött látható, sarkán tornyos épület nagyjából a nagypostával szemben állt, és a megmaradt képek többségén dupla tornyos volt, azaz a második ablakkiugró fölött is ugyanolyan csúcsos tetőszerkezete volt, mint a sarkon. De tételezzük fel, hogy a fotózás szöge miatt az nem látszik. Az utcának azon az oldalán azonban nem három, hanem négy épület állt a Hősök teréig, miközben ezen a felvételen, a negyedik helyén már egy termetes fa látható. A ház hiányát még tudnám azzal magyarázni, hogy a Budai Nagy Antal utca kialakítása miatt, a földszintes sarki házat a hatvanas évek elején elbontották, ám majdnem nyolc méteres fa ezen a helyen akkor is érthetetlen. Kivéve, ha a képen távolabbra nézünk, ahol majd a Hősök terének, illetve a mai Baross utca páratlan oldala házainak kellene sorakoznia, például a Fehérkereszt patika épületének vagy a Hasznos-háznak. Lombos fákat, majd hirtelen olyan magas házakat látunk, amilyenek az utcának azon a pontján hatvan évvel ezelőtt sem voltak.

Szerintem a kép hátsó része buherált. De a jobb alsó sarkát megnézve is akadnak problémák. Az egy dolog, hogy az úttesten átkelőkre vetődő árnyékot nem tudom megmagyarázni, hiszen a hátuk mögött az a földszintes ház volt, amiben még a nyolcvanas évek elején is tejivó működött. Ennél furább, hogy a kép jobb szélétől számolt hetedik alaknak, a fényre kilépő világos ruhás nőnek, mintha harmadik lába is lenne. Nem világos az sem, hogy előtte miért nem folytonos a járdaszegély, és egyáltalán mi látható a nyakkendős férfi lába előtt. Ehhez képest szinte apróság, hogy az otthonkás néni mögötti fiatalember derekán hátul valami egészen fura övtáskafedél (?) látható.
Nem akarok összeesküvéselméleteket szőni, de szinte biztosra veszem, hogy ez a fotó így nem készülhetett el. Szerintem később, véletlenül vagy szándékosan meg lett változtatva, például azzal, hogy két negatívot egymásra hívtak, vagy eleve a negatívra kétszer exponáltak. Azt azonban kár lenne vitatni, hogy bár kérdéseket vet fel a kép, de azért nagyon érdekes.

(Bauer István engedélyével)


