Néhány héttel hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulója előtt – a fiatalabbak kedvéért 1970-ben járunk – több dolog is foglalkoztathatta a szolnokiakat. Ezek közül csak az egyik lehetett, hogy a Tiszaliget bejáratánál lévő emlékmű – Fáklyavivő („fagyis ember”) – időre elkészül-e, és lehet-e majd ott koszorúzni április 4-e alkalmából. (A fiatalabbak keressenek rá a neten, hogy miért éppen azon a napon akartak megemlékezni!) Szerintem azonban jóval több helybélit izgatott, hogy a szobor közelében lévő új éttermet, az Aranylakatot sikerül-e a nagy napra átadni.

Ma már tudjuk, hogy nem sikerült. Ami már csak azért is roppant kellemetlen lehetett, mert az eredeti tervek szerint 1969. augusztus 20-án kellett volna megnyitni a megye és a város legnagyobb befogadóképességű éttermét. Ám 1970. április 2-án még csak arról számolhatott be a megyei napilap, hogy az étteremhez tartozó földi vezetékeket feszültség alá helyezték. Így az aznap tartott városi ünnepség díszvendégei – köztük Gregorij Beregovoj szovjet űrhajós, aki annak idején részt vett a Szolnok környéki harcokban – nem a Tiszaliget legújabb létesítményében koccinthattak a nagy nap tiszteletére.

A mából nézve nem csodálkozhatunk a csúszáson, hiszen a hetvenes évek első hónapjaira szinte az egész város építési terület volt. Ekkor már alapozták a vízügyi székházat, éppen csak befejezték a Várokonyi téri 18 emeletest, miközben a Vosztokon – bocsánat Tallinn városrészben – még dolgoztak a másik toronyházon, de a vasútállomás környéke már fel volt túrva, épült a Pálfy, a vízügyi szakközépiskolák – jelenleg üresen álló egykori főiskolai épület -, a Móra Ferenc úti lakótelep, a Mátyás király út és környéke. És a felsorolás nem teljes. Ennyi beruházás mellett igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy az állami építőipari vállalatok és a téesz melléküzemágak nem bírták a tempót, és olykor elcsúszott egy-két átadás.

Az Aranylakat esetében, azonban csak 8 hónapot késtek az építők, így a munkásmozgalom nemzetközi ünnepe előtt – fiatalabbak ne röhögjenek, hanem keressenek rá erre a szókapcsolatra is – egy héttel megnyitotta kapuit az új étterem, amit a 9 millió akkori forintból építettek fel. A Szolnok Megyei Vendéglátó Vállalat így 400 férőhelyes belső helyiségekben és 800 férőhelyes terasszal várhatta a május elsejei felvonulókat. Mint a korabeli tudósításokból kitűnik, az étterem különlegessége a halételek széles választéka volt.

A nyolcvanas évek második felében még jártam az Aranylakat étteremben. Leginkább az maradt meg bennem, hogy hatalmas ablakai miatt iszonyatosan világos hely, ahol rajtunk kívül szinte senki nem volt. Emlékeim szerint ekkoriban a város egyik legmenőbb diszkója is itt működött hétvégenként, azaz kizárólag szombatonként. A kilencvenes évek elején viszont már biztosan nem működött ott étterem, csak egy fekete falú, sivár diszkó. Ha jól emlékszem, addigra az étterem szint alatti lábakat – amik a főúttal egy vonalba emelték az épületet – már körbefalazták, és ott is termek voltak.

Nem akarok megbántani senkit, de a város egyik legértékesebb helyén nagyjából azóta, azaz legalább másfél évtizede pusztul ez az egykor szebb napokat látott épület. Változó nevű diszkók és szórakozóhelyek mellett működött már benne bútorbolt is. És ezekkel nem is lenne semmi baj, ha kívülről nem lenne egyre siralmasabb állapotban az egykori Aranylakat.