Tudom, hogy a Jászai Mari-díjakat nem egyetlen előadásért szokás adni, mégis azt kell mondanom, hogy csak az idén bemutatott szolnoki A salemi boszorkányokért is megérdemelte volna a kiemelkedő színművészeti tevékenységéért járó elismerést Nagy Viktor rendező. Még akkor is, ha az idén már csak hét művésznek odaítélhető Jászai-díj sorsáról talán, éppen akkor döntöttek, amikor nálunk felgördült a premieren a függöny. Ugyancsak nincs kimutatható összefüggés az úgynevezett színházművészeti középdíjasok aktuális listája és a Szigligeti Arthur Miller előadása között, de azért mi csak jegyezzük meg: ez lehet az egyetlen olya futó darab az országban, amelynek három alkotója is az idei március 15-e alkalmából lett Jászai-díjas.

Mert ugye a darab jelmezeit tervező Rátkai Erzsébet mellett A salemi boszorkányokban nyújtja idei legjobb alakítását Barabás Botond, aki az ünnep előtti napon szintén átvehette a rangos elismerést. És, akinél a szolnoki színházba járók személyesen is tapasztalhatták, hogy milyen utat járhat be egy színész a pályája során, és hányféle karaktert kell megformálni egy úgynevezett „vidéki” társulat tagjaként. Ha lehet egy pályáról nézőként, kívülről figyelve véleményt alkotni, azt kell mondanom: Barabás Botond Jászai-díján érezhetjük azt a kínlódást, verejtéket és munkát, ami benne van abban a legalább félszáz darabban és vagy másfélezer előadásban, amelyeket most ez a díj valamilyen formán visszaigazol.

A Szigligeti Színház friss kitüntetettjeit számba véve természetesen nem hagyhatjuk ki Bor Zoltán Magyar Arany Érdemkeresztjét, amit Áder János köztársasági elnök javaslatára Navrasics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter adott át a társulat produkciós igazgatójának. Lehet, hogy ha objektívek és igazságosak akarnánk lenni, vele kellett volna kezdeni ezt a felsorolást, hiszen a Szigligeti szürke eminenciásának elévülhetetlen érdemei vannak például abban, hogy ilyen A salemi boszorkányok születhetett Szolnokon. Bár Bor Zoltán eredetileg színésznek készült, az utóbbi években azonban inkább azzal foglalkozik, hogy kollégái számára megteremtse és össze is tartsa a világot jelentő deszkákat. Azt hiszem, Bor Zoltán Érdemkeresztjében benne van mindazoknak az elismerése, akiket soha sem látunk a színpadon, de akikről tudnunk illik, hogy nélkülük nem születhet meg esténként az a bizonyos csoda.

Természetesen nemcsak a színházhoz kötődők kaptak elismerést a nemzeti ünnep alkalmából. Ugyancsak Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Máthé György a szolnoki Belvárosi Római Katolikus Plébánia plébánosa, akit a szószékről ugyan nem, de kulturális eseményekről, kiállítások megnyitójáról ismerhetek. Gondolom, a kitüntetésében közrejátszhatott az a rengeteg munka is, amit a tavaly ősszel Sándor István boldoggá avatása, és az ehhez kapcsolódó városi rendezvények apropóján végzett.

Ahogy Lászlóné Nagy Ilona, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatójának Bánffy Miklós-díja mögött is az a közösségért végzett munka elismerése állhat, amit a városi és az egykori megyei könyvtár összevonása követelt.