2025.12.7. (vasárnap)

Utcasoroló (30): Az eltűnt Csarnok utca

Utcasoroló (30): Az eltűnt Csarnok utca

Dátum:

A Csarnok utca néven negyven éve eltűnt közterület a régi belváros fontos utcája lehetett egykor, hiszen iskola, zsinagóga, vásárcsarnok, kocsma is állt ott. Sőt, déli végén volt a legendás 33-as bolt és a Tiszavirág presszó is. A Barosst és az Adyt kötötte össze 1973-ig.

(Nyári ismétlés. Ez a cikk 2014. május 21-én jelent meg először.)

Az 1926-tól Csarnok utcának nevezett közterület a Baross utcából nyílt, nagyjából a mai Sütő utcával szemben, valahol a parkoló és a négysávos út találkozásánál. Az utca torkolatában épült fel az 1930-as évek elején az úgynevezett Madas-ház, míg a másik sarkán a Tiszavirág presszó állt. Az utca első számozott épülete a legendás 33-as és Hófehérke üzleteknek helyet adó épület utáni ház volt, míg vele szemben volt az a bizonyos csarnok, amiről az utca a nevét is kapta.

Ez lényegében korszerű piaccsarnok volt anno, amit valamikor az 1910-es években építettek a korabeli városközponttól távol, de azért a terjeszkedő Szolnok belvárosában. Azt gondolom, megnyitása komoly előrelépést jelenthetett a Kossuth téri, szabad ég alatti piacozáshoz képest. Bár, ha jól tudom, a város főterén sem szűnt meg a piac. Egyébként mind a Csarnok utca név, mind a csarnok kifejezés sok más településünkön is felbukkan, sok helyen éppen a fedett piac szinonimájaként használják.

A Csarnok utca a múltszázad elején még használt szolnoki kerületbeosztásban egy olyan közterület volt, aminek páratlan oldala a második, páros része pedig a harmadik kerülethez tartozott. Bár a bevezetőben azt írtam, hogy a Barosst és az Adyt kötötte össze, ez csak a mából nézve igaz. Száz évvel ezelőtt ugyanis a Baross és a Horánszky utcák között biztosított összeköttetést, utolsó napjaiban viszont a Beloiannisz és az Ady között. Ám mostani helymeghatározása csak a mai utcanevekkel lehetséges. Mint említettem az eleje a Sütő utcával szemben volt, a vége pedig a Kolozsvárinál, azaz valahol a jelenlegi Pelikán Bevásárlóközpontnál. Amiből az is következik, hogy a Csarnok utcában, nagyjából az Aba-Novák Kulturális Központ alatt vagy udvarán volt egy kis kiszélesedés, illetve kanyar is

Az egykori Csarnok utca természetesen már az 1926-os közterület átnevezési hullám előtt is létezett, 1863-tól a Zsinagóga utca néven tartották nyilván. Amire a magyarázatot az 1850-es évek elején itt felépített izraelita templom ad, ami a mai Galéria 1899-es átadásáig a legfontosabb zsinagóga volt a városban. Mellette, ha jól gondolom, a Csarnok utca 6. számú telken állhatott az egykori hitközségi iskola, ami néhány környékbeli házzal együtt a vészkorszakban jutott dicstelen szerephez.

A második világháború után még közel három évtizedig léteztek a Csarnok utcában, illetve a környéken álló házak. Ezek többsége a Baross utcától beljebb földszintes épület volt, amelyeket a Batthyány utcától indulva a mai Boldog Sándor István (Ságvári) körútig az ötvenes évektől kezdtek szisztematikusan elbontani. A környék egyetlen megmaradt épülete a Jászkürt utca 2. szám alatti bérház, aminek megmenekülése a mai napig rejtélyes számomra.

Szerintem fontos tisztázni, hogy a Csarnok és a többi szomszédos utca sorsát nem a 4-es út szélesítése pecsételte meg. Amiatt maximum a Baross út páratlan oldalán kellett volna néhány épületet elbontani. A Csarnok és a hasonló kis utcáknak, illetve az itt álló házaknak az új, szocialista belváros felépítése miatt kellett eltűnniük, mert egyszerűen kellett a hely a pártháznak, a Nemzeti Szállót kiváltó Pelikánnak, a Nerfeld-palota helyett épülő Centrumnak, aztán sorban a többi, ma is ott lévő, modern háznak.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.