Először egy internetes Szolnok térképen tűnt fel, hogy a református templom mellett a Tiszaparti sétány felé induló közterületnek önálló neve van. Korábban ugyanis azt gondoltam, hogy az az aszfaltos út tulajdonképpen a Tisza park széle és része. Vagy ha mégis meg kellett volna tippelnem a nevét, legfeljebb a Magyar utca folytatásának mondom. Ráadásul, amikor újra próbáltam rákeresni a neten, találtam olyan utcakeresőt, amelyik vagy nem ismerte ezt a szolnoki közterületet, vagy teljesen máshová helyezte. Végül a református lelkészi hivatal melletti gyülekezeti ház falán megtaláltam az egyetlen utcatáblát, amin Szegedi Kis István neve olvasható.

Az viszont jelenleg rejtély számomra, hogy mikor lett saját neve a közterületnek. Az ugye világos, hogy nem egy régi szolnoki utcáról van szó, maximum egy olyan területről, amelyen keresztül a folyót közelíthették meg a XIX. század végéig a város lakói. Igazi utcaformát 1894-től, a református templom felépítésétől ölthetett, ami nagyjából a várost a Tisza felől védő gát és sétány 1934-es kiépítésének befejezésekor véglegesedhetett. Az biztos, hogy sem egy 1927-es, sem egy 1960-es, sem egy 1986-os térképen nincs még neve az utcának. Sőt, az általam már sokszor idézett Cseh Géza könyvben sem szerepel ilyen nevű utca. Azaz ez a közterület valamikor az elmúlt két évtizedben kapta meg Szegedi Kis István református prédikátor, a reformáció helvét irányzata úttörőjének a nevét.

Bennem is felvetődött a kérdés, miszerint azon kívül, hogy református prédikátorról van szó, mi köze lehet Szolnokhoz.

Szegedi Kis István ugyanis – mint a neve is mutatja – valamikor az 1500-as évek elején, Szegeden született. A különböző helyeken elérhető életrajzokból egyértelműen kiderül, hogy az éppen zavaros évtizedek ellenére tehetős család állhatott mögötte, hiszen taníttatták, sőt Krakkóba és Wittenbergben is tanult, 1543-ban pedig – két évvel Buda eleste után – doktori fokozatot is szerzett. Azaz a három részre szakadó Magyarország egyik legnagyobb koponyája lehetett, aki azonban nem a római katolikus hitet, hanem az éppen szárnyait bontogató reformátust választotta. Amit ugye akkor új és üldözendő vallásnak tekintettek, ennek megfelelően a Budát elvesztő Fráter György elől kellett menekülnie, leginkább az ország török megszállta területeire.

És ugye itt most az is következhetne, hogy 1552 után így került Szolnokra. De nem, mert még egy szűk évtizedig a Török Birodalomhoz csatolt területeken terjeszthette hitét, hogy aztán 1561-ben a törökök börtönbe vessék, és előbb Pécsen majd Szolnokon tartsák fogva. Tehát Szolnokhoz a legalább két éves raboskodása kötötte ezt a nagyszerű embert, akinek munkái Genfben és Bázelben is megjelentek, és olyan sikeresek voltak, hogy Róma be is tiltotta őket. Szolnokról végül nem kevés pénz ellenében Korió Péter révészmester valamint a ráckevei Mező Ferenc és felesége váltották ki, akik azonban kikötötték, hogy szabadulása után náluk legyen lelkész. A források szerint 1572-ben ott is hunyt el.

Van még egy érdekes szolnoki kapcsolata ennek a saját házszámok nélküli köz névadójának. A Szolnoki református egyházközség honlapján bukkantam egy kis emléktáblára, amit Szegedi Kis István török rabságból való szabadulásának 400. évfordulójára helyezett el az egyház. Sajnos a táblát nem találtam meg, pedig rettentő érdekes, hogy hat évvel az 56-os forradalom után, amikor még a nagy amnesztiát sem hirdették ki, egy ilyen emlékhely jöhetett létre Szolnokon.