Mire néhány év csúszással hozzánk is elérkezett a Vissza a jövőben első része, az autókon és a fogyasztási javak mennyiségén kívül látható különbség már nem nagyon volt a vidéki Amerika és Szolnok között. (Lappangó, elhallgatott annál inkább.) Addigra már nálunk is menő volt a gördeszka, voltak, akik azzal száguldoztak az utcán, a walkman, a digitális ébresztőóra, a számológépes kvarcóra pedig ugyan még a maszekoknál volt beszerezhető, de szinte tucat terméknek számítottak. (Az ezekhez tapadó hazugságok tekintetében lásd Benedek Szabolcs A kvarcóra hét dallama című regényét!) Sőt, ha emlékeim nem csalnak, a csajok már nagyjából olyan frizurát viseltek, mint Marty barátnője, és az idétlen dzseki-mellény, meg a színes kabátok sem számítottak különlegesnek. Amire viszont rácsodálkoztam, az az autópark volt, hiszen 1987-ben még alig-alig bukkant fel nyugati autó a városban, amerikai kocsit meg talán nem is lehetett itt látni.

Ahogy a magyar premier, úgy a mostani jubileumi vetítések kapcsán – a film újra megy a Tisza moziban – is eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha Marty McFly Szolnokról indul vissza a múltba, majd a jövőbe. Az egy dolog, hogy a Doki nem DeLoreanből építette volna az időgépet, hanem mondjuk Skoda Rapidból – akár a 130-as, akár a korábbi 110-es sorozatból -, netán az NDK-s Melkusból, hogy a szárnyas ajtó tematika ne sérüljön. Ám sokkal izgalmasabb, hogy mit talált volna 1955-ben, mondjuk a Hill Valley városházára egy kicsit hasonlító szolnoki SZTK környékén.

Benzinkutat biztosan nem. Hiszen autó is alig volt a városban. Igaz, ami volt, az némileg hasonlított az amerikai autókra, hiszen a szinte még nem létező szocialista autóipart az 1948 előtti nyugati import helyettesítette, így bizony pártvezetők is jártak kapitalista járgányokkal. Persze nem kabriókkal, és a fekete színt előnyben részesítették. A többség azonban gyalog, kerékpárral vagy busszal közlekedett Szolnokon (is), sőt nem sok jót ígért, ha valakiért autó érkezett.

Fiatalok által látogatott bár vagy szórakozóhely se nagyon működhetett 1955-ben a szolnoki Hősök terén. Maximum néhány kocsma, esetleg presszó. Mondjuk Marty berohanhatott volna valamelyikbe, de hogy ott önfeledten szórakozó, színes ruhákat viselő fiatalokat nem talált volna, az biztos. A kóláról, a csokis turmixról és a zenegépről nem is beszélve. Merthogy mondjuk a Pepsire még éppen 16 évet kellett várnunk. Zenében pedig nemhogy le voltunk maradva, de nem értelmezhető az ötvenes évek hazai könnyűzenéje amerikai minták vagy párhuzamok alapján.

Doki szerű figurával azonban találkozhatott volna Marty Szolnokon is. Még olyan is akadhatott bőven, akik a korábbi családi örökséget élték fel, mondjuk, nem tudományos kísérletek, hanem a régi életszínvonal megtartása vagy egyáltalán az életben maradás miatt. Zavaros, titkos kísérleteket azonban még egy városszéli tanyán se végezhetett akkoriban senki, mert minimum a szomszédok vagy más jóakarók között akadt volna valaki, aki szól az államvédelemnek. Már csak azért is, mert 1955 őszén Rákosiék éppen újra megerősödni látszottak, Nagy Imrét nemcsak leváltották, de minden tisztségétől megfosztva a pártból is kitették, tehát igencsak fagyos szelek fújtak akkoriban. Ami a korabeli középiskolákban sem tette volna lehetővé a Tengermélyi varázs bálra emlékeztető, laza bulik megrendezését.

Azt hiszem, Marty McFly nem Biff, hanem a rendőrség elől lett volna kénytelen menekülni, még akkor is, ha az 1985-ös Szolnokról utazik vissza 30 évet. Mert egy korabeli állam elleni izgatással ért volna fel, ha csak azokat az eseményeket felsorolja, amelyek abban a három évtizedben történtek: 56, 68, 81. Ha meg egy 1955-ös szolid iskolai rendezvényen Illést, Omegát vagy Metrót kezdett volna játszani, nehezen ért volna időben a Dokival megbeszélt helyre, hogy visszaküldje a jövőbe.

Azaz a mából nézve abba a 30 évvel ezelőtti múltba, amikor nem éppen ilyennek képzelték 2015-öt, mint amilyen lett. Bár az 1985-ös Szolnokra gondolva, a három évtizeddel későbbi Szolnok, nem is teljesít olyan rosszul.