A családok otthonteremtési kedvezménye, azaz a csok részleteibe nem mennék bele. Sőt a politikai hovatartozástól függő értékelésétől is távol tartanám magam. Mivel azonban érzékelhető, hogy a csok fel fogja pörgetni az új lakások építését, ami a megyeszékhelyeken leginkább társasházak felhúzásában ölthet testet, addig kellene néhány következményről beszélni, amíg a jó szándék farvizén nem történik katasztrófa. Amit egyébként nem a kormánynak, a parlamentnek és a pártoknak a dolga helyben megakadályozni, hanem az adott városban élőknek, a városért aggódóknak és az általuk választott képviselőknek.

Jól látszik, hogy a 10+10 milliós keret a megyeszékhelyeken, így Szolnokon is leginkább új, társasházi lakások megvásárlására lesz elegendő. A bankok és az ingatlanosok előrejelzéseiből tudható, hogy az igények bőven meghaladhatják az évek óta eladhatatlan, jelenleg félkész állapotban lévő, tehát a csok-ra váró lakások számát. Azaz az építőipar – teljesen logikusan – újabb és újabb társasházak építésében lesz érdekelt. Sőt, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a rendszer minden szereplője – a segíteni szándékozó állam, a finanszírozó bankok, a beruházók, az építők, az építőanyag-kereskedők és a vásárlók – abban érdekeltek, hogy minél gyorsabban, minél több lakás készüljön el.

Aminek persze nem kellene ellentmondania a józanésznek és a hosszabb távú, nem a pillanatnyi profitmaximalizáláson alapuló gondolkodásnak. Mivel azonban a kiéheztetett szereplőktől Magyarországon nem várható önmérséklet, csak a közösség, a közös gondolkodás segíthet.

Először is abban, hogy nem engedik például a Szolnok belvárosában még meglevő, régi házakat elpusztítani. Még akkor sem, ha sem helyi, sem műemléki védettséget nem élveznek. Az elmúlt évek tapasztalata, a régi házakon kint lévő „eladó” táblák ugyanis reális veszélyként vetítik előre, hogy sorra tűnhetnek el a stukkós, klinkertéglás, a 100-120 évvel ezelőtti Szolnokot idéző belvárosi házaink. Amelyeket ugye a csok-kal sem lehet értékesíteni, viszont a jelenlegi tulajdonok és a csok-ra utazó beruházók is egymásra találhatnak, így a kontraktus után társasházak nőhetnek ki a régi házak helyén. Ha nem figyelünk, és nem találunk valamilyen megoldást, elpusztulhatnak Szolnok belvárosának múltidéző utcarészletei.

Amire legyinthetnénk, ha az elmúlt évtizedek szolnoki társasházai építészetileg vagy legalább küllemükben a jövőnek jó szívvel átadható értékek lennének. Néhány ritka kivételtől eltekintve azonban a gondolkodás és a kreativitás teljes hiánya, illetve mindezek találkozása az igénytelenséggel és sok pénzéhséggel vállalhatatlan síkokat, tyúkólakat, óvodai kockajátékokat teremtettek. És ezt sem a beruházók kapzsisága, sem a fizetőképes kereslet hiánya nem magyarázhat.

Amint a belvárosi közművek összeomlására sem lesz mentség. Ugyanis ott, ahol a vízvezetéket illetve a csatornát, továbbá a villanyhálózatot, az utakat és a parkolókat telkenként egy-két lakásos házakhoz méretezték, fejlesztés nélkül nem lehet ötször-tízszer akkora terhelésnek kitenni. Vagyis lehet, aminek a rendszeres csőtörések, a foltos és zsúfolt utak, a folyamatos meghibásodások lesznek a következményei. Ami persze már sem a beruházókat, sem az őket kiszolgáló tervezőket és bankokat nem fogja érdekelni. Az projektjeik sikeresen lezárulnak, a problémák viszont nekünk maradnak.

Vállalom, hogy vészmadár vagyok. De inkább károgjak, mintsem néhány éven belül alig lehessen Szolnokon találni a régi polgárházakból, mert csak jellegtelen társasházak és közműjavítások között lehet botorkálni. Sőt, túlzásokra is hajlandó vagyok: előfordulhat, hogy a hatvanas-hetvenes évek belvárosi rombolását meghaladó károkkal nézhetünk szembe. Károgok, hátha mérsékelhetők a károk.