Utcasoroló (76.): Nagyrendezvény emléke

Utcasoroló (76.): Nagyrendezvény emléke

Dátum:

Szolnok egyik legrövidebb zsákutcája, aminek a neve szerintem egy rövidítés. Bár erre semmi bizonyítékom, csupán a környékbeli utcák nevéből és a névadás időszakából indulhatunk ki, meg hogy más értelme nincs e névnek. Tudják, hol van a Világifjúsági és Diáktalálkozóra emlékeztető utcánk?

(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. március 9-én jelent meg először.)

Számomra Szolnok egyik legkülönösebb nevét viseli a Csokonai út végéről, igazából inkább az Ifjúság utcából nyíló, a vasúti töltésre merőleges, rendkívül rövid, mindössze három házból álló zsákutca. Cseh Géza sokat idézett könyvéből tudható, hogy elnevezésére valamikor a hatvanas és a hetvenes évek közepe közötti évtizedben kerülhetett sor, ugyanis először a város 1975-ös térképén bukkan fel. Mérete és eldugottsága miatt nem hinném, hogy azon időszak két VIT-jének éveiben – 1968, 1973 – történt a névadás, inkább ad hoc döntésre tippelnék. Az Egyetértés és az Ifjúság út közelében logikusnak tűnhetett ugyanis a Világifjúsági és Diáktalálkozóról, azaz a VIT-ről közterületet elnevezni. Ráadásul ezzel ki is lehetett pipálni a kihívást, így nem kellett máshol használni ezt a rövidítést.

A fiatalabbak kedvéért érdemes felidézni, hogy a rendszerváltás előtti évtizedekben a szocialista – akkori szóhasználat szerint: baráti – országok életében, pontosabban a helyi ifjúság és szervezett mozgalmak életében nagy jelentőséggel bírtak ezek a találkozók. Amelyekből az elsőt 1947-ben Prágában rendezték, majd két évvel később Budapesten jött össze 82 ország baloldali érzelmű ifjúsága. Ez volt a világháború utáni Magyarország legnagyobb nemzetközi eseménye, amin a romokból éppen csak kibontakozó főváros 20 ezer külföldit fogadott. És aminek az emlékét a mai napig őrzi a zakatolás. Miként Tímár Péter idén 20 éves filmje, a Csinibaba is lényegében a VIT körül, az 1962-es, Helsinkiben – ami akkor momentán még Nyugat volt, de már komp járt át Leningrádból – rendezett Világifjúsági Találkozó, az oda való kijutás körül bonyolódott. A rendszerváltásig 13 ilyen világrendezvény volt, amiből az utolsót, az 1989-es észak-koreait mi már kihagytuk, viszont a két korábbi, az 1985-ös és az 1978-as havannai sok akkori magyar fiatalt is megmozgatott.

Az ennek az egykor nagy jelentőségű eseménynek emléket állító kis utca környékét a hatvanas évek elején kezdték rendezni. Előtte ugyanis bő fél évszázadon keresztül itt volt Szolnok kirakodó- majd vásártere, ami a XX. század elején az Eötvös tér, azaz a víztorony környékéről került ide. Az új helyszín 1926-ban már Vásártérként szerepel a térképen, és csak a város növekedésével, a házhelyek kijelölésével szűnt meg a névadó funkciója. Az Egyetértés és az Ifjúság utakat 1962-ben nevezték el, ami után nem sokkal beépülhetett az egykori placc is. A magam részéről azt feltételezem, hogy nem sokkal ezután jött létre a VIT utca, ami Ifjúság köz vagy a Csokonai utca vége is lehetett volna. De más döntés született.

Ennek a ma már kideríthetetlen döntésnek köszönhetően van Szolnokon egy picinyke utca, ami egy hajdanvolt nagy eseményre emlékeztet. Amiről ma már alig tudja valaki, hogy mi is volt. De nincs ezzel semmi baj, nem ez a város egyetlen olyan utcája, aminek a nevét nehéz megfejteni. Ne bántsuk, had maradjon!

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok fürdőváros

A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.

Osztoztak a szerencsében

Ki lehetett az a szerencsés, aki a harmincas évek elején nagyjából egy munkás 150 évnyi fizetésével azonos összeget nyert Szolnokon? A nyereményt a Gettler Bank és Váltóüzlet fizette ki.

TOP 5 szoborüzenet

A legrégebben felállított. Mindig ugyanazon a helyen lévő. Az első politikai üzenettel bíró. A legkorábbi nem vallási és politikai. A legrövidebb ideig álló. A szolnoki közterek üzenetei.

Százéves naptár segédlettel

Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.