Kedves Jövőbeli Barátom!
Bízom benne, hogy amikor te írsz neked már régi szolnoki házakról, nemcsak képek vagy az én időmben még fel sem talált, mindenféle virtuális megjelenítések, hanem személyes tapasztalatok, a falak valós megérintése alapján is teheted! Mert, ha ez így van, akkor az azt is jelenti, az utánunk jövőknek valahogy sikerült megakadályozniuk, hogy a régi szolnoki házak előbb lepusztuljanak, majd életveszélyesnek minősítve már csak bontásra alkalmasak legyenek, leginkább azért, hogy a helyükön a múltunkkal nem törődő beruházók építkezhessenek. Vagy esetleg azért, mert valaki vagy valakik végre felismerték, hogy Szolnok nem túl sok 19. századi és második világháború előtti épületét óvni kellene, és nemcsak az idő óhatatlanul dolgozó „vasfogától”, hanem az önző, kapzsi befektetőktől és berezelt vagy megkent kiszolgálóiktól. Talán még az is megtörténik a nekem nem túl távoli jövőben, hogy Szolnok ráébred, a szocializmusban is épültek olyan házak, amiket eredeti formájukban kell megőrizni, és nem adnak ki többé engedélyt ezeknek az épületeknek a lényegét eltüntető átépítésekre, hőszigetelésekre, bővítésekre. Egyebet nem tehetek, csak bízom abban, hogy a jövőnek is marad valami a régi Szolnokból.
Kedves Jövőbeli Barátom!
Tudom, az nem mentség, hogy mi megpróbáltuk. Főleg, ha nem sikerült. És igen, ennek a városnak kevéske épített örökségéért aggódók is tehetnek, tehetünk arról, hogy nem sikerült a többség és a belőlük fakadó döntéshozók fejében a múlt tiszteletét elültetni. Mert így fordulhatott elő a mi időnkben, hogy a pénzéhes beruházókat kiszolgálta a politika, lefeküdtek nekik a hivatalok, miközben tervező és kivitelező is mindig akadt bármilyen értékes régi ház lebontásához, és a helyén bármilyen csúfságnak a felépítéséhez. Közös bűnünk – vagy minimális pozitív hozzáállást megengedve -, közös eredményünk, amit épített örökségként hátrahagyunk. Amiből az utánunk jövők gazdálkodhatnak, amire ti, Kedves Jövőbeli Barátom építhettek. Persze, jó lenne tudni, mi mindent fogtok majd ránk! De annál is jobb lenne most, az én időmben változtatni, hogy befolyásolni tudjuk, mit hagyunk rátok!
Vannak dolgok, amiken már mi sem tudunk változtatni, és épp ezért kérlek Kedves Jövőbeli Barátom, a rátok hagyott városképből ne vonjatok le minden előttetek élt szolnokira vonatkozó, általánosító következtetéseket! Mert hidd el, hogy a 2010-es évek végén megjelent szürke-fehér, kutyaól ablakos társasház stílus nem mi vagyunk, voltunk! És nem tehetünk róla, hogy ilyen jellegtelen, derékszögű vonalzókkal papírra hányt, színkódokat nem ismerő tervek építési engedélyig juthatnak. Kortársaim többségnek a mi időnkben sem tetszenek ezek, és a többség tényleg nem tehet arról, hogy Szolnok legrégebbi utcáiban, valóban értékes, százéves vagy idősebb házak helyére, szomszédságába ilyen katasztrófákat lehet pottyantani. Remélem, a tervezők, a beruházók, a kivitelezésben résztvevők nevei egyszer majd napvilágra kerülnek, és legalább a többi tervező, beruházó, kivitelező megvetése, szakmából való kitaszítása lesz egyszer a „jutalmuk”! (Igen, én ilyen naiv, álmodozó voltam mindig.)
Kedves Jövőbeli Barátom!
Kérlek, vedd észre azt a kevés szépet és értékeset is, amit az 2010-es évek és a 2020-as évek eleje alkotott! És őrizd azoknak a neveit, akik valóban építőművészek és nem sarlatánok voltak! Talán az ő házaik is állni fognak a te idődben Szolnokon, és lesz akarat, ami megmenti őket a pitiáner házrajzolók kicsinyes bosszújától, az átépítéstől, a felújítás címén elkövetett átalakítástól vagy a szomszédba rittyentett förmedvényektől. Úgy tűnik, nekünk már tényleg csak a hit és a remény maradt. Elsősorban abban, hogy az utánunk következőknek nemcsak több esze, de jobb ízlése is lesz. Bár, ha a jövőt a jelen neveli, akkor azért bevallom: aggódok. Ne nekem legyen igazam! Szurkolok!
Régről egy barátod
