2026.04.30. (csütörtök)

Váltsa meg előre – bosszúságát

Váltsa meg előre – bosszúságát

Dátum:

Mármint a vasúti menetjegyét, ha kellemetlen perceket akar szerezni magának! A hiba biztos bennem van - az utasban -, és nem a szolgáltatóban, a MÁV-ban. Volt fél órám a Nyugatiban a vonat indulásáig. Gondoltam, megveszem két nappal későbbre a jegyemet.

Két nappal később először az derült ki – már a vonaton ülve -, hogy a helyjegyem nem az általam kinézett vonatra szól, hanem egy későbbire. Tisztán emlékszem, hogy melyikre kértem, amit talán az is bizonyít, hogy két nappal később ahhoz a vonathoz mentem ki. A kedves kalauz kioktatott, hogy átvétel előtt mindig alaposan nézzem meg, hogy mit veszek. Megkérdezhettem volna: miért, a pénztárban ülő kollégáinak, nagy valószínűség szerint egy egyszerű magyar mondatot nem sikerül dekódolniuk? Nem kérdeztem meg. Fizettem. Volt jegyem, helyjegyem, a szolgáltatást egyszer vettem igénybe, de mint kiszolgáltatott szolgáltatást igénylő nem tehettem egyebet.

Aznap délután ismét felültem a vonatra, hogy visszatérjek Szolnokra. Igen, a két nappal korábban vásárolt, és egyszer már kezelt menetjegyemmel. Nem stimmelt. Derítette ki az a kalauz, aki másodjára akart firkálni a fecnire. Mi a baj? – döbbentem meg. Hát csak az – derült ki a szakszerű tájékoztatóból -, hogy a jegyem nem Szolnok-Budapest-Szolnok, hanem Budapest-Szolnok-Budapest viszonylatban érvényes. Ez persze a reggeli megbüntetőmnek nem tűnt fel, ahogy annak a pénztárosnak sem, aki ehhez a jegyhez minden további nélkül kiadta a helyjegyeket is. Arról nem is beszélve, hogy számítástechnika?

Előre megváltottam a menetjegyemet, 4040 forintért. Két napig kamatozott is a MÁV kasszájában.

Tanulság? Soha többé előrelátás. Soha többé bizalom. Azt meg csak remélem, hogy a MÁV többi alkalmazottja megérti, amit embertársai mondanak neki, és azt cselekszi, amit kérnek tőle. Mert, ha nem, akkor a vasút valóban veszélyes üzem.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki kedvezményezettek

Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!

Feriék és a helyi kávé

A bukott kormány propagandasajtóját eddig nem nézegettem, de lehet, hogy ott még mindig a narancs győzelméről írnak? Avagy Szolnokra lassabban érkeznek a hírek, mint 1848-ban? Segítsünk!

Kezdődik! Kezdődjön!

Nekem nem Mohács kellett, hanem Pákozd, de olyan, amikor nem hagyjuk félbe azt, amit elkezdtünk! Ma reggel Szolnok számára is máshogy kelt fel a Nap. Kérdés, tudunk-e élni vele.

Jancsi és a rádió

Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.