A nyitójelenet elcsépelt. A játékidő jelentős részében egy autóban egymás mellett ülő és beszélgető főszereplők filmezése nem túl izgalmas. A végkifejlet sejthető, mégis sántít. A két főhőstől is többet vártam, amiért a mellékszereplők sem kárpótolnak. Szóval több sebből vérzik a Most van most.
A Kölcsönlakás az év legjobb magyar mozifilmje. De csak azért, mert idén még nem mutattak be másik magyar játékfilmet. Nincs kétségem afelől, hogy minden premier egyre lentebb taszítja majd Dobó Kata első filmjét a hazai gyártású mozik listáján. Mert csak a színészek mentik a menthetetlent.
Katarzis. Ezt éreztem a Tizenkét dühös ember szolnoki előadása után. És megkockáztatom: megszületett az évad előadása. Sőt! Parádés színészi játékok keltik életre az egyébként is remek, az ötvenes években játszódó darab karaktereit. Ami mégis aktuális és kiáll az emberi értékek mellett.
Mondhatnám, hogy szerencsétlen egybeesés a Szolnokon egyszerre látható Munkácsy és Bokros László kiállítás, hiszen az előbbi kicsit elhomályosítja az utóbbit. Pedig aktív éveinek a felét Szolnokon töltő Bokrost sem lenne szabad kihagyni, sőt! Mert azt hiszem, sokunk régi, szolnoki ismerőse.
Megvan a Szombat esti filmkoktél című összeállítás, ami a nyolcvanas évek elején ment a Magyar Televízióban, és a Menő Manóval kezdődött. Na, abban voltak hasonló krimik, mint a Nyolc nő. Egyszer szórakoztattak, még frászt is hoztak ránk, de aztán el is felejtettük őket.
