2025.09.13. (szombat)

Ajánlom

Egyben várostörténet is

Annak ellenére, hogy a Reptár könyvek sorozat első darabjának címe nagyon pontosan adja vissza a kötet tartalmát, kissé megtévesztő: a Szolnok repüléstörténete 1945-ig ugyanis legalább annyira szól erről a városról, mint a levegő meghódítóiról és Magyarország múltszázadáról.

Elhallgathatatlan hallgatás

Eddig nem tudtam, kik a hóstátiak. Miként a rózsanemesítésről sem voltak ismereteim. Románia ötvenes-hatvanas éveibe pedig információk híján bele se gondoltam. Egy felejthetetlen regény kellett ahhoz, hogy mindez megváltozzon. Ajánlom figyelmükbe Tompa Andrea Omerta című művét.

Nagyon szolnoki pont

Nem szeretném senkinek elrontani az örömét, biztos, van olyan szempont, ami miatt lehet örülni a Dami helyére került SzolnOK! feliratnak. Mivel közterületi alkotásnak tekinthető, recenziót is lehet írni róla. Főleg, hogy helyével, létével és színével is sok mindent elmond Szolnokról.

Kismesterek nagy képei

Van még szabad falfelület a városban, megörökítendő szolnoki épület is bőven akad, miként portréból is lehetne továbbiakat festeni. Azt hiszem, nemcsak nekem jut ez eszembe a Magiszter iskola diákjai és tanárai által, a Tisza-parti sétány mellvédjének folyó felőli oldalára festett képei láttán.

A fiú, a lány és az ügyvédnő

A rendező szándéka szerint nem elsősorban a jó tíz évvel ezelőtti, szégyenletes romagyilkosságokról szól a Genezis című játékfilm. Nézőként viszont szinte lehetetlen szabadulni a párhuzamoktól, ami nagyon nehézzé teszi ezt a két órát. Hibái ellenére is fontos film.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum