A magyar film, a kabaré és a Tisza mozi iránt érzett tiszteletem okán kerestem a kifogásokat, hogy miért ne írjak a Dumapárbaj című új, magyar filmről. Mindeközben azon is törtem a fejem, hogy pozitívumokat találjak abban a másfél órában. Egyik sem ment. Sajnálom.
Maszahiro karnagy úr úgy irányította zenekarát, mintha két kézzel szórta volna közéjük a hangokat. A Nagyvárad Táncegyüttes szomorú arcúra festett táncosai pedig életre keltették mindazt, amit Mozart hallott. Negyedszer is vastaps zárta az új évi Tánckoncertet a sportcsarnokban.
Az év első három estéjét a Tisza moziban töltöttem, és azt hiszem, már láttam az év egyik legjobb és legfontosabb filmjét, valamint példát arra, hogy jó sztoriból az olaszok is képesek vacak mozit forgatni, illetve az öregedő Hugh Grant sem veszett fejszenyele.
Az Eső legutóbbi, őszi száma után Jenei Gyula, a lapot életben tartó szerkesztő feltette nekem a kérdést, hogy mikor fogok rosszat írni a megye és a város irodalmi folyóiratáról. Hát, töredelmesen be kell vallanom, hogy ez a pillanat sem most jön el.
Ezen a hétvégén még megnézhetik a Damjanich Múzeum Tárgy-Eset című időszaki kiállítását, ami az intézmény létrehozásának 80. évfordulója előtt, az elmúlt évek legérdekesebb gyarapodásaival és restaurálásaival tiszteleg. Beszámoló katalógus vagy betekintés a raktárba.
