A szolnoki repülés története mellett a város múltjáról is sok érdekességet elmesél a három évtizeddel ezelőtt megjelent Ötven év a Tisza fölött című kiadvány. Az antikváriumban talált könyvnek köszönhetően például megtudtam, hány nézője volt az 1974-es szolnoki Ejtőernyős világbajnokságnak.
Évente két olyan magyar filmnek kellene készülnie, mint a Tisza moziban is most futó Anyám és más futóbolondok a családból című alkotás. Nem azért, mert annyira jó, hanem mert a szépen fényképezett történetben rengeteg, nem feltétlenül ismert színész is feltűnhet, olykor fontos kérdéseket érintve.
A Veszettek az év legfontosabb magyar játékfilmje. Kár, hogy a bemutató hétvégéjén alig háromezren váltottak rá jegyet, miként az is, hogy a második héten, Szolnokon is már csak a Plázában látható, vállalhatatlan időpontban. Pedig fontos lenne, hogy sokan megnézzék.
Látszólag két férfi, két régi barát ideiglenes összeköltözéséről, a valóságban a hétköznapi, több éves, normális párkapcsolatok nehézségeiről szól nevettetve a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója. Kiss József Furcsa párja egyáltalán nem fura, sőt inkább ismerős, ahogy a kényszeredett kacajok is.
A szolnoki padlás mégis más. Így kell klasszikust színpadra állítani. Radó Denise nem írta át a Presser-Sztevanovity-Horváth féle musicalt, hanem minden fontosat meghagyva, elmesélte máshogyan. A kitűnő közreműködőknek köszönhetően megkockáztatom: jobban, mint eddig bárhol.
