Miként számon tartunk klasszikus regényeket, amelyeket illik elolvasni, és olyan filmes alapműveket, amelyek kihagyhatatlanok, ugyanígy vannak festők, akiknek az életművébe ajánlatos belekóstolni. Főleg, ha karnyújtásnyira elérhetők, mint most Czóbel a Szolnoki Galériában.
Ismerem a közmondást, hogy nem igyunk előre a medve bőrére, de a Szigligeti Színház jövő évi műsortervét nézve bele kell esnem ebbe a hibába. Elsősorban azért, mert soha nem adom fel a reményt, hogy a következő évad jobb lesz az előzőnél. Másrészt, mert szeretem a színházat.
Az idei első Esőt valószínűleg úgy fogjuk majd emlegetni, mint a tavaly decemberben elhunyt Dienes Eszterre emlékező lapszámot. Nemcsak azért mert a lap negyedében őt idézik kortársai, hanem az illusztrációként használt kéziratok miatt is. Persze van más is a friss, tavaszi Esőben.
Balog Tibiékkel akkor lesz kellemes az újabb találkozás, ha tudunk magunkon röhögni, képesek vagyunk a mozin kívül hagyni a pátoszos kivagyiságunkat, és még a politikai korrektség sem köti gúzsba a jókedvünket. Az Argo 2 csak egy film görbe tükrökkel, és nem a tükrökkel van a baj.
Kevés olyan megyeszékhelye lehet az országnak, ahol rövid időn belül négy kortárs képzőművészeti kiállítás is nyílt. Félek, mégsem ez lehet az oka annak, hogy az egyébként elsőrangú Pribojszki Zsófia tárlaton vasárnap délután még teremőr sem volt az Agóra remek kiállítóterében.
