Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.
A Tallinn városrész egyik fáján élő mókuscsalád feje megunta, hogy olykor nem tudja használni odúja bejáratát, mert mindenféle alakok pont a bejárata elé parkolnak. Szerzett hát egy jól megfogalmazott, rikító színű táblát, pár nagyobb szöget, meg egy kalapácsot. De nem tudta felszögelni a táblát, mert a mancsaival csak egy mogyorót bír el. Szerencsére a Vásárhelyi Pál utca egyik lakója is hasonlóan érzett, és ő már tudta használni a kalapácsot, a fát meg nem kérdezték. Így most rend van a Tallinn városrész egyik bejáratánál.
A graffiti és a streetart gerillaművészeinek valódi elismerését az olyan tehetségtelen, agyatlan festékszórók akadályozzák, mint ennek a Tallinn városrészben lévő táblának az összefirkálója. Ez nem művészet, nem üzenet, ez szimpla rongálás, bűncselekmény, ami árt az egész szabad mozgalomnak. De a művészethez, a valódi önkifejezéshez nemcsak alapanyag és felület kell, hanem ész is. Azt meg ugye nem lehet vásárolni.
Az építkezés alatt az emlékezés szünetel? Ez jutott eszembe a két építkezés közé szorult Damjanich-szobor környékéről. A fű ugyan le van vágva, de nem virágok, hanem szemét virít az emlékműhöz tartozó dombon, lépcsőkön, mögé pedig ne is nézzenek. Értem én, hogy most nincs szem előtt. Meg azt is tudom, hogy a szolnoki csata napja óta koszorúzni se lehetett. De az emlékmű szó nem arra utal, hogy csak bizonyos napokon emlékeztetne az a mű. Az emlékezés az építkezések alatt sem szünetel(hetne).
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.
