A szolnoki zsinagóga előtt álló és a kamerába néző férfi biztos, hogy nem a mai Sóház utca végén ácsorgott, amikor ez a kép készült. Viszont nem lepődnék meg, ha kiderülne, a fővárosi "Gancz telepen" élő Gizuskának küldött lap postára adója ő volt, aki így egy ősszelfin küldte el szolnoki üdvözletét.
Ott, ahol ma a Verseghy park illetve a Béres József sétány alatti rendezett, mondhatni rekreációs célokat szolgáló Tisza part húzódik, száztíz-százhúsz éve még klasszikus rakpart, azaz rakodóterület volt. Két első világháború előtti képeslappal illusztrálom a környék múlt század elejei állapotát.
Ilus Budapestről érkezhetett Szolnokra 1942 végén. Nem minden alakulhatott úgy, ahogy tervezte, a fizetése is kevesebb lett, és a várostól 7 kilométerre lévő munkahely se tetszett. Hogy mit gondolt Szolnokról, aminek a legvárosiasabb utcájáról készült képpel üzent barátnőjének, nem tudom.
A szolnoki Damjanich uszoda már majdnem negyvenéves volt, amikor ez a fotó készült. A lelátó alatti fedett medence is legalább két évtizede működött, és persze akkor még senki sem sejthette, hogy húsz évvel később bezár a hely. Ez az 1987-es kártyanaptár örökre őrzi a Dami emlékét.
Nem vagyok tisztában a kilencven évvel ezelőtti autómárkákkal, így nem tudom megmondani, hogy a húszas-harmincas évek fordulóján milyen típusok parkolnak a szolnoki korzón, a Szapáry úton. Legalább három-négy autó felfedezhető a Nemzeti szálló előtt, amin már ott a Mozi felirat.
