Újabb elkerülő út. Komor Marcell és Jakab Dezső épületei felújítva. Mélygarázs és frissülő villamospark. Zúgókkal visszaduzzasztott folyó, aminek a partja a város szerves része. Hétköznap délelőtt sem üresen kongó vendéglátóhelyek. Már Nagyváradon is azt érezni, hogy leszakadtunk.
Ismétlem önmagam. Ebben az esetben addig, amíg nem lesz változás. Figyelve a belváros utcáit versenypályának használók "szabadságát" már nem vicces, hanem vérlázító, hogy a rendőrök húsvét hétfőjén a szokott helyeken pótcselekedtek a traffipaxaikkal. Bénázás az első halottig?
Nem azért jött már meg Szolnokra a gólya, mert kampány van, és részt akart benne venni, hanem mert kampány van, és kellett valami posztolni való, a gólyából logózott esemény lett. Hasonló mondatot más szereplőkkel a Tisza-part megtisztításáról vagy az évek óta elhanyagolt parkról is lehet írni.
Alig él már olyan, akinek emlékei lehetnek arról a nyolcvan évvel ezelőtti vasárnapról, majd Szolnok esetében az azt követő bő fél évről, ami megtizedelte a város lakosságát, elpusztította építményei jelentős részét, gyalázatos tettek színhelyévé tette utcáit. Nem lenne szabad elfelejteni 1944-et!
Ennyi idő van hátra az idei önkormányzati és az európai választásokig, amikor is fél évtizedre, azaz a 2020-as évek végéig adunk felhatalmazást képviselőinknek, hogy rólunk és helyettünk döntsenek. Kilencven napunk lenne, hogy felkészülten szavazzunk. Mert nem babra megy a voks!
