Húsvét előtt Szolnok azzal került be a hírfolyamokba, hogy a megyei rendőr-főkapitányság drónt alkalmazva fülelte le a Bercsényi és a József Attila út kereszteződésében lévő Stop-táblát figyelmen kívül hagyó autósokat. A kommentek alapján sem ez volt a rendőrség legjobb ötlete.
Nehezen, de rászántam magam egy kis lakáskorszerűsítésre. Hozzáértő ismerősöm nem volt, viszont a Google a barátom. Szolnokra szűkítve kerestem. És, ha már egy kisebb készpénzösszeget költök, ráadásul piacgazdaságban élünk, gondoltam, legyen verseny. Túl vagyok rajta. Nem lett.
Nem úsztam meg. Két évvel a koronavírus megjelenése után, három védőoltással a vállamban covidos lettem. Amivel még véletlenül sem szeretném azt üzenni, hogy értelmetlen lett volna az oltás. Nekem ugyanis csak négy napig tartott. Sok minden elvonta a figyelmemet a covidról, pedig nem tűnt el.
Április 3-án az országgyűlési választásokon szavazni. Mert mindenki szavazata számít. Nincs lefutott meccse. Nincs olyan, hogy nélkülem is lesznek elegen. Nincs olyan, hogy úgyse történik semmi. Főleg, hogy ez a választás sem csak a máról szól. Minden egyes voks a jövőnkről meghozott döntés is.
A szolnoki vasútállomás felújítása. A tiszaligeti strandfürdő befejezése. A Szigligeti Színház újbóli megnyitása. A szolnoki várhoz és művésztelephez kapcsolódó, elhúzódó beruházások. A Csáklya utcai híd. Ha csak erről az öt témáról nyíltan vitatkoznának a jelöltjeink, már tennének értünk.
