A belvárosi iskolák közelében lévő zebráknál reggelente rendőrök segítik a gyalogosok átkelését. Elgondolkodtam azon, hogy a segítik szót idézőjelbe teszem, vagy a közreműködik igével helyettesítem. Hogy ezzel is jelezzem, mi is történik 7 és 8 óra között a gyalogosátkelőknél.
Tulajdonképpen arról akartam ezen a héten naplót írni, hogy ismét működik a Belvárosi Nagytemplom órája, amivel egy csipetnyi múltat sikerül átmenteni. Aztán az olvasottsági adatokat böngészve be kellett látnom, hogy az ilyesmi nem érdekeli a többséget.
A második tanítási nap reggelén döbbent rá egy szolnoki középiskolás, hogy az új tankönyveivel telepakolt táskája eltűnt az otthonából. Mivel nemcsak magunkból, de a városból is szeretnénk ország-világ előtt hülyét csinálni, megosztjuk a különös történetet.
Egy másik országban nemcsak a műemlékek és a turista látványosságok érdekelnek, hanem az ottaniak hétköznapjainak a helyszínei, például a gyárak is. Lelkesedni meg főleg az olyan régi üzemekért tudok, amelyek ma is működnek. Talán mert nálunk kevés ilyen akad.
Más városokat nem azért hasonlítunk össze a sajátunkkal, mert ott szeretnénk élni, hanem mert olykor annak a másiknak a nézéséből is lehet tanulni. Ljubljanában például szintén vannak borzalmas házak, graffitik és lakatos híd, de kulturált közkutak és mesés piac is. Az Adria felé megéri megállni.
