Aki a honi médiából a Való Világon kívüli való világot is megpróbálja kiszemezgetni, annak talán feltűnt néhány elképesztő ötlet az elmúlt hetekben. Olyan ötletek, amelyek a fővárosi Kossuth tér környékén születtek, de a szolnoki Kossuth térnek is van azért része benne.
Ott sincs kolbászból, de kicsit fényesebbnek tűnik. Főleg, amikor olyan plakát van rajta, amely szerint a gyenge eurónak köszönhetően, most érdemes autót vásárolni a svájciaknak, mert jelenleg az is jóval olcsóbb. Ehhez képest a pótkocsis trolibusz már csak plusz poén.
Ma eladják a múltat, ami akár a jövőnk is lehetne. Patetikusan így is kommentálhatnám Szolnok első vasútállomásának, Magyarország egyik legrégebbi vasúti épületének, az Indóháznak a tervezett eladását. És mondhatom azt is: féltem az épületet.
Ennek a történetnek három fő- és két mellékszereplője van. Igaz, a szereplők nem konkrét személyek, hanem eltérő érdekű csoportok. Ez nehezítheti az együttműködést. Pedig a közös nevezőt meg kellene találni a belvárosi szórakozóhelyek működése és vendégeik viselt dolgai miatt.
Nem értem, hogy a Szapáry és a Sóház utca kereszteződésében mit keresnek több tonnás kamionok, betonkeverők és dömperek. Vagyis sejtem, hogy a sofőrök ugyanolyan nemtörődömök, mint akiknek a dolguk lenne a korlátozó táblákat kihelyeztetni. Vagy, ha nincs kampány, akkor felénk vakok a döntéshozók?
