Nem is szolnokiak játszanak az Olajban. Ezerszer jobb csapatok vannak nála. Kosarazni se tudnak. Véletlenül találtak bele a kosárba. Kész röhej, hogy már megint ők lettek a bajnokok. Szentségtörés? Pedig úgy tűnik, velünk történhet bármi jó, csak ekézni tudjuk magunkat.
Szolnok belvárosában, hétköznap délben leütni és kirabolni egy idős hölgyet, nem egyszerű rablás, hanem beleröhögés mindazoknak a képébe, akik normálisan próbálnak élni. Ez nem bűncselekmény, hanem annak a jele, hogy több sebből vérzik ez a beteg társadalom.
Szép lassan ismét kezdünk szembesülni azzal, hogy választott képviselőink, és a nekik köszönhetően regnáló hivatalnokaink vagy nem tudnak olvasni, vagy nem olvassák, ami eléjük kerül. Ami miatt persze mi járunk jól, és a többség ismét a rendőröket fogja szeretni.
Környezettudatos városlakó akartam lenni. Ehhez képest ismét azzal szembesültem, hogy szolnoki és szolnoki között is van különbség. És megint én vagyok a hülye, mert a fejlődést előremutatónak, a hivatali logikát pedig követhetőnek gondoltam.
Mondhatnám, nem történt semmi különös az előző hétvégén, csupán jobban szem elé kerültek az éjszakai szórakozók. Egy alapos verekedés és egy tönkre tett szobor nálam a mérleg. Mondhatnám, ez minden hétvégi éjszakában benne van Szolnokon. Csak nem értem, miért.
