Árnyékra vetődés

Szolnok belvárosában sétálva azt láthatjuk, hogy a házak többségének ereszcsatornái vagy a szennyvízelvezetőben végződnek, vagy szimplán az utcára, a járdára eresztik az esővizet. Azaz a lehulló csapadék jelentős része fekáliával keveredve, esetleg drágán megtisztítva kerülhet újra felhasználásra, vagy a koszos utcákat önti el, és leginkább olyan helyre kerül, ahol több bosszúságot és kárt okoz, mint hasznot. Ezzel szemben vannak olyan nagyon-nagyon szerencsés városok, ahol időben elkezdődött a szennyvíz és a csapadékvíz szétválasztása. Meg olyanok is, ahol ezt elkezdték kiépíteni, avagy legalább komolyan tervezik. Nem is beszélve azokról a településekről – vagy budapesti kerületekről –, ahol jobb híján, olcsóbb megoldáshoz folyamodnak, nagyméretű vízgyűjtő edényeket adnak a háztulajdonosoknak. Mert így legalább a csapadék egy része akár locsolásra is használható, kiváltva a csapvizet, vagy az élvizekből szivattyúzott vizet.

Szolnokon nyitott szemmel járva feltűnhet, hogy a Baross utca jelentős részén, a Boldog Sándor István körút Baross és Ady közötti szakaszán, nem is beszélve a Mária utcáról, még az idei forróság idején is szinte zöld alagútban közlekedhettünk. Viszont például a Sütő utcának a Barosshoz közelebbi szakaszán egyetlen fa sincs, így legfeljebb a házak adhatnak rövid ideig árnyékot. Persze tudom, hogy a fákkal csínján kell bánni, mert ma már nem ültethetők ugyanolyan fajok, mint húsz éve, de vannak a világnak olyan régóta forró pontjai, ahonnan lehet ötleteket meríteni. És azzal is tisztában vagyok, hogy a fákat nemcsak ültetni, de ápolni és locsolni is kell – nem egyszer, hanem évtizedeken át –, amit nem oldhatnak meg csak a lelkes civilek.

Néhány évtizeddel ezelőtt Szolnok főutcáján, szinte valamennyi bolt kirakatának része volt a járda fölé kiengedhető árnyékoló, ami nyaranta nemcsak a nézelődést, de sokszor a sétát, a közlekedést is elviselhetőbbé tette. Gondolom, azzal sem mondok újdonságot, ha néhány nyugat-európai város példáját citálom, ahol a legforgalmasabb utcák, utcarészek fölé árnyékoló napvitorlákat szereltek, ami nemcsak praktikus, de hangulatos is, és nemcsak a nagy melegben.

Józan paraszti ésszel, vagy némi fizikaórai tapasztalattal talán az is belátható, hogy a lebetonozott, aszfaltozott, burkolt felület gyorsabban melegszik, ráadásul hőtárolóként viselkedve, ontja is magából a forróságot. Nem szeretnék újra a parkolás ügyével előhozakodni, de talán egy gondolatkísérletet megérne, hogy az egyre forróbb nyarakra nem lenne-e érdemes a burkolt felületek visszaszorításával készülni. És ez nemcsak a Szolnokon szinte mindent elborító felszíni parkolókat érinti, de az indokolatlan térburkolásokat és járdákat is. A kevesebb néha tényleg több lehet.

Olyan szegények nem lehetünk, hogy ne álmodozhassunk. Én például néha azt álmodom, hogy egyszer a városban épülő házakat nem önmagukban, hanem Szolnok szövetében, nemcsak a tulajdonsok, de a közösség szempontjából is fogjuk vizsgálni. Így esetleg szempont lehet – még ha drága is –, hogy egy új épület milyen árnyékot ad a köznek, miként változtatja meg a környéke légmozgását, netán a csapadékvízét hogyan hasznosítja. Nem szívok semmit, de azt gondolom, hogy az ilyesmi fokozatosan előkerülhetne a meglévő házaknál is, merthogy a mediterrán vidékek évezredes tapasztalatai mutatják, miként lehet lakóhelyet időnként forró helyen is elviselhetőre építeni.

A lehetőségekhez mérten elviselhető hőmérsékletű település, az inkább zöld, mint lebetonozott közterületek, a vízmegtartás vagy az árnyat adó növényzet kialakítása nem jóléti beruházás kérdése, pláne nem luxus. Hanem minden település esetében versenyképességi mutató. Igaz, olyan mutató, aminek a feltornászása elképesztően sokba kerül, a haszna viszont nehezen forintosítható, ugyanakkor csak az előrelátó, összefogó, választási ciklusokon túltekintő közösség tudja úgy optimalizálni, hogy előbb-utóbb mindenki érzékelje és belássa az értelmét. Azaz nemcsak az a kérdés, hogy jövő nyáron, meg tíz és húsz év múlva megpusztulunk-e Szolnokon a forróságtól, hanem az is, lesz-e kedve majd a város működéséhez szükséges embermennyiségnek itt laknia, nekik megélhetést biztosító munkahelyeknek itt maradni vagy ide települni.
A tűző nappal játsszunk. Kérdés, hogy mire, merre vetődünk.


