Számomra lassan csordogált a történet. A meghívott énekesek és produkciójuk éppúgy nem hozott lázba, mint az avítt színpadi megjelenés. Ugyanakkor elismerem, hogy nem én vagyok a célközönség, és egy vidéki színháznak ilyet is kell játszania. Pulcherrel és Harna Péterrel vigasztalódtam.
A Tisza mozi B termébe pótszékeket is tenni kellett szombaton, sőt, voltak, akik nem is fértek be, mert annyian akarták megnézni Kern András Gondolj rám - szerintem kellene egy felkiáltójel a cím végére - című filmjét. Nem vagyunk egyformák. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de csalódtam.
Azzal, hogy a megyei könyvtár és a kiadó jóvoltából felkerültek a világhálóra a megyei napilap 1960 és 2000 közötti számai, ki merem jelenteni, hogy bár még csak január van, az idei év legfontosabb helytörténeti fejlesztése megtörtént. Most már csak kutatni és publikálni kell a hatalmas anyagot.
Sok helyen kerestem, mire venni tudtam egy példányt. Ugyanis biztos voltam benne, hogy Kardos Tamás Múltidéző című Szolnoki képeskönyvének a polcomon a helye. Többször átlapozva se bántam meg, sőt mindenkinek kívánok egyet. Mert a hibáival együtt szeretem ezt a hiánypótló kötetet.
Letehetetlen, megrázó, elgondolkodtató, kemény gyomrosokat osztó. Leginkább azonban abban segít az Eső legfrissebb száma, hogy láthassuk a fától az erdőt. Vagyis a magunkat korlátozó szubjektumunktól az erdőn túli országot. Azaz Erdélyt, aminek az Eső az idei utolsó számot szenteli.
