Mindent meg tudok bocsájtani egy olyan könyvnek, amelyik a közelmúltat nem próbálja szépíteni, és például az egykori állampárttól kapott Élüzem címről ugyanúgy szó esik benne, mint az MSZMP helyi szervezetének megalakulásáról. A TVM ugyanis így része a város múltjának.
A Coming out-ot nemcsak azért érdemes megnézni, mert ezzel is támogathatjuk a hazai filmgyártás életben maradását, ha pedig a Tisza moziba váltunk rá jegyet, akkor a város legfontosabb kulturális központja mellett is letehetjük a voksunkat, hanem mert tényleg jó.
A szolnoki Shakespeare Összes Röviden egyrészt tökéletes kikapcsolódás, másrészt jó alkalom arra, hogy a jövő színházi nézőit megfertőzze. Mert szobaszínházi körülmények között sok mindent megmutat a színjátszás lehetőségeiből, miközben nemcsak nézők, de játszótársak is vagyunk.
Azért szeretem Radó Denise rendezéseit, mert napokig nem hagynak nyugodni. Mert nem másolatok ismert kópiákról. Mert játszanak a hangsúlyokkal. Mert meglepetéseket okoznak. A szolnoki Cabaret-ből nem hiányzik Liza Minnelli. Az első felvonás végén viszont nehéz tapsolni.
Elsőre olyan, mintha egy különleges kincstárba lépnénk. A baj az, hogy egyszerű múzeumlátogatóként ezzel el is mondtam minden pozitívumot a Damjanich Múzeum legújabb, a honfoglalókról szóló időszaki kiállításáról. Amiről nehéz eldönteni, hogy kinek is készült.
