Talán nem túlzás azt állítani, hogy több évtizedes szolnoki emlékekkel rendelkezőnek vagy a város régi épületei iránt érdeklődőnek kell lennie annak, aki elsőre felismeri ezt a valamikor az előző századfordulón épült, klasszicizáló palotát. Amelynek eredeti homlokzata Róth Dezső festett képeslapján maradt ránk 1916-ból, talán nem mindenki örömére.
Nagyjából ilyen kép fogadhatta azt, aki az előző századfordulón, a Tisza-hídon keresztül - ami akkor a város egyik határát is jelentette - megérkezett Szolnokra. A mából nézve talán nem túl fényes a megörökített küllem, ám ne legyünk kishitűek: a korabeli belvárosunk képe és infrastruktúrája miatt egyáltalán nem kellett szégyenkezni a Monarchia többi városával összehasonlítva.
Ezt a felvételt 1988 tavaszán készíthette Nagy Zsolt, a megyei napilapnak akkor már bő negyedszázada dolgozó fotóriporter. Elsőre legyinthetnénk, hogy nem túl érdekes kép, amin valahol több száz ember álldogál, ha a némi történelmi tapasztalattal rendelkezőknek nem csengene a fülébe az Internacionálé. És, ha nem csodálkoznánk rá az Agóra egykori, vagyis eredeti színháztermére.
Hol diskurál ráérősen ez a két irhabundás, fiatal hölgy? Az avatott szemek, akik még emlékezhetnek Szolnok jó három és fél évtizeddel ezelőtti arcára rögtön rávágják: a Beloiannisz út elején, a pártház előtt. A fiatalabbak meg talán a felvétel jobb széle alapján a homlokukra csapnak: az ott a nagyposta, tehát a Baross úton járunk, jártunk.
Akár a harmadik szolnoki vasútállomás első ábrázolása is lehet az ehhez a képeslaphoz használt fotó, amit minimum 110 évvel ezelőtt készítettek. A kép bal oldala, a jegenyével, a sétálókkal és az épület főhomlokzatával olyan, mint egy Monet festmény. Jobb fele viszont a rögvalóság: eldőlt létrával és hordókkal.
