Egy kora nyári, borús hétköznap reggelen, évekkel az első világháború előtt örökítette meg valaki Szolnok főterén állva a Magyar és a Gorove utcák sarkát. Érdekes, hogy ott, ahol ma is sokan kísértik a szerencséjüket, már az előző századfordulón is lehetett próbálkozni Fortuna kegyeinek keresésével.
Farkas úr leginkább a lelkiismeret-furdalását küldte el a belvárosi nagytemplom rajzolt tornyára írva a Tabánban élő Jolánkának. A városháza alatt üzletet működtető Fuchs Lipót és Fia cég gyönyörű rajzból litográfia eljárással készült, dombornyomott képeslapját 5 fillérért kézbesítette a posta.
Az utolsó szolnoki, tiszai fahidat ábrázoló képeslapot akkor küldték innen Bécsbe, amikor az eredetileg Obermayer Lajos által ácsolt átkelőnek már nyoma sem volt. A Sirály nevű kis gőzös azonban egész biztos, hogy minimum hat, de inkább tíz évvel korábban került Ragács Gyula lencséje elé.
A szolnoki Szapáry utcán álló Kádár cukrászda külsejéről és belsejéről 1904 előtt készített fotókat a közelben műtermet működtető Szigeti Henrik udvari fényképész. Azt sajnos nem tudom, hogy Kádár és Szigeti között mi volt a megállapodás, de a felvételek minimum két kiadást megértek.
Szolnok reménybeli korzójának elején ácsorgó gyerekek talán 5-6 évesek lehettek, amikor rákerültek erre az 1912 és 1914 között készült fotóra, amiből a nagy háború második évében Gerő Ignác jelentetett meg képeslapot. Ezt a példányt már Trianon után küldte Blanka Szolnokról Csongrádra.
